Ország-világ

2005.01.03. 06:22

Szabó Pál kétszer felvételizett a postások technikumába

Két és fél éve került a második legnagyobb magyar állami vállalat, a Magyar Posta élére dr. Szabó Pál (57 éves), s a vezetése alatt kisebbfajta csoda ment végbe az intézménynél. A kilencmilliárd forintos veszteség mára hárommilliárd forintot meghaladó nyereséggé változott.

Bán Károly

[caption id="" align="alignleft" width="250"] A Magyar Posta vezérigazgatója legjobban a válságelhárításhoz ért, a nyolcvanas években jött rá, hogy a rendszerek átalakítása, irányítása izgatja
[/caption]A honfoglalástól a XVI. századig Magyarországon hírnökök és futárok vitték a királyok üzeneteit, rendeleteit. A Magyar Posta teljes függetlenségét az 1908. évi törvény mondta ki. A magyar törvényhozás 1936-ban alkotta meg az első önálló postatörvényt.  A Magyar Posta 1983-ban önálló főhatósággá vált. A Magyar Posta Vállalatot a kormány 1993. december 31-ével állami tulajdonú részvénytársasággá alakította át.

– Mennyire érzi a posta jó eredményét személyes sikerének?
– Szakmai bátorság kellett a változások végrehajtásához. Amikor a postához kerültem, és amit akkor láttam, az nyomaiban sem vágott egybe azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket én egy vállalat vezetésével kapcsolatosan fontosnak éreztem. Három hónapos, kőkemény, néha éjjel-nappali munkával kialakítottuk a posta új irányvonalát. S mára, gazdálkodását illetően a posta nyugodt, kiegyensúlyozott pályára került. Tavaly előtt a posta életében először 13. havi bért fizettünk, s ezt tavaly is megtettük. Mert megteremtettük rá a fedezetet. Az óév decemberében az országban elsőként írtuk alá a szakszervezetek képviselőivel a 2005-re szóló bérmegállapodást.
– Persze nem csak sikerek voltak a posta életében. Tavaly tavasszal például az egész sajtó attól volt hangos, hogy a posta új küldeményfeldolgozójában hegyekben állnak a feldolgozatlan levelek…
– Az Országos Logisztikai Központban történteket személyes kudarcként éltem meg. A tavaly márciusban és áprilisban okozott sebek még nem hegedtek be teljesen, de ma már elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a sokkon, jó úton járunk.

– Ön megnyilatkozásaiban többször is azt hangsúlyozta, hogy a postának piaci cégként kell működni, s nem hivatalként. Hol tart ez a folyamat?
– A posta elindult ezen az úton, de még nem tart a végén. A verseny európai és demokratikus kategória, az ügyfeleket legjobban szolgáló eszköz. A versenyben résztvevők számára legérthetőbb üzenet, hogy nem lehet elaludni, ellustulni, nem lehet a babérokon ücsörögni. Tessék kitalálni magadat a holnapra, a jövőre. Ez egyaránt igaz az állami vagyonkezelésben lévő Magyar Postára is. A posta olyan üzlet, amiben a szolgáltatók között is verseny lesz néhány éven belül.
– Ez itt a fő kérdés: felkészült-e a posta a külföldi versenytársak megjelenésére?
– A Magyar Postának jelenleg 100 grammig van kizárólagossága a levélküldemények kézbesítésében, 2006-ban már csak 50 gramm súlyhatárig lesz. 2009-től a teljes postai piacon verseny lesz. S ebben a versenyben csak rugalmas, költségérzékeny, a piaci jelzésekre gyorsan reagálni képes posta tud helytállni.
– Pályáját külkereskedőként kezdte. Ehhez képest igen nagy fordulatot jelenthetett az életében, hogy a postához került?
– Hadd meséljek el egy történetet, amelyet még a postások sem ismernek. Az általános iskola után, kitűnő bizonyítványnyal jelentkeztem a postások iskolájának tartott Puskás Tivadar Távközlési Technikumba. Egy kék köpenyes tanár elém tett egy kockát, ami hét darabra esett szét. Na ezt rakd össze gyorsan fiam, mondta. Se gyorsan, se lassan nem raktam öszsze. Eltanácsoltak. Makacs gyerek voltam, elmentem gimnáziumba, ott is kitűnő lettem az első év végén. Újra jelentkeztem a Puskásba, s újra nem vettek fel. A sors különös fintora, hogy az élet a postához sodort. 

Levelek, csekkek

Az állami vállalat 2004-ben több mint 1,3 milliárd levelet és reklámküldeményt kézbesített. Évente 250 millió csekket adunk fel és 2500 milliárd forint fordul meg az ország 2800 postáján.

Szabó Pál

Születési hely: Szekszárd, 1947 Tanulmányok: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi diploma (1970), szakközgazdász (1987) Szakmai pályafutás: 1970-1983 külkereskedő, 1983-1989 Aluker, vezérigazgató-helyettes, 1993-1996 Hungalu, ügyvezető igazgató, vezérigazgató, 1996-98 ÁPV Rt., vezérigazgató, 2002- Magyar Posta Rt., vezérigazgató Nyelvtudás: orosz, angol, német, francia (felsőfok)

A szűk esztendőt gazdagok követik

Az elmúlt hét esztendőből egy volt a szűk, a 2002-es év, amikor a posta hatalmas veszteséggel működött. Azóta a megújulási program révén számottevő nyereséget ért el a második legnagyobb magyar állami vállalat. A Magyar Posta hat év alatt megkétszerezte árbevételét. Három évvel ezelőtt lépte át a bűvös 100 milliárd forintot, s tavaly már a 150 milliárdos határt is túlszárnyalta. A posta bevételeinek több mint a fele az elmúlt évben a levélforgalomból származott. Ezt követik a pénzügyi szolgáltatások, vagyis döntően a csekkbefizetésből és pénzünk továbbításából származó bevételek. A csomagküldés és a logisztika terén várható előrelépés.
Hobbi: Minden nap teniszezik, de ennek ára van: hajnali fél ötkor kell kelnie, hogy hattól nyolcig a pályán legyen, s ott kiszórakozza magát. Utána sokkal frissebben ül le dolgozni. Nyaralás: Nem nagyon szeret szabadságra utazni. Korábban bejárta a világot, de az utazásai során sok minden idegesítette. Nem szeret repülni, tengerparton sütkérezni, és bosszantja, hogy ráér, ezért hússzor többet eszik a kelleténél. Család: Három gyermeke van, két lány és egy fiú. Mindhárman felnőtt emberek, kirepültek a fészekből. Nem szeretik, ha tudják róluk, hogy ki a papájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában