Ország-világ

2005.02.21. 00:00

Házasodik a beteg csődör

Kiházasítja gazdája Mesterdalnokot. Csak olyan kancához adják az angol telivért, akivel két hétig átélheti a nászt. A csődör tíz évig boldogította gazdáját, most őt kényeztetik.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Gazdája meg akarja menteni Mesterdalnokot, ezért bízik
[/caption]Úgy szeretnék megöregedni, ahogyan Mesterdalnok. Gazdája vitaminbonbonokkal és a szája ízének leginkább tetsző finomságokkal látja el. És bár egy eddig ismeretlen kór támadta meg a lábát, Tóth István (43) nem adja fel a küzdelmet. – Egyéves küzdelem után vásároltam meg „Mesét” tíz évvel ezelőtt, miután ő kiválasztott engem – meséli a negyvenhárom éves ügyvéd. – Néhányszor leestem róla. Akkor mindig nagy nyerítéssel kinevetett. De sosem lépett rám. Én pedig cserébe elvittem „ csajozni ”– mondja nevetve.

Mesterdalnok másfél évvel ezelőtt betegedett meg. Valamennyi orvos lemondott róla. Gazdáján kívül mindössze egy lópatkoló kovács bízik abban, hogy meggyógyulhat. Ő Magyarország egyik legjobb szakembere. – Egy eljárással megpróbálom tehermentesíteni Mesterdalnok lábát. Az is eredmény, ha állandósul az állapota – mondja Antalicz Ferenc. A korábban az Állatorvosi Egyetem Sebészeti Klinikáján dolgozó és oktató lópatkoló kovács ingyen vállalta Mese csaknem százezer forintos kezelését. Rajta kívül naponta húsz lovat patkol, vagy szabályozza a patájukat. Szarvasmarhák és az állatkerti elefántok talpát is ő gyógyítja, mint végtagszakértő. Ha most Tóth István gondoskodásával és szaktudásával közösen meggyógyítják Mesterdalnokot, nemcsak egy lovat mentenek meg. Az eljárásnak köszönhetően csődörök, mének és kancák százai kaphatnak új lehetőséget.

Lómenhelyeket kellene alapítani hazánkban

Magyarországon rohamosan csökken a lóállomány. Jelenleg hatvanezer ló van az országban. Ebből több százat a főváros környéki falvakban tartanak. Sokszor áldatlan körülmények között. Lovardénként az állatok öt-tíz százaléka kiöregedett vagy beteg. Antalicz Ferenc ezeknek az állatoknak szeretne létrehozni egy menhelyet. Még nem talált támogatókat öteletéhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában