Ország-világ

2005.02.07. 06:08

Jó futballal a felejtésért

A szurkolók és a szakmai stáb szerint is Tóth Norbert volt a tavalyi év legjobb újpesti labdarúgója, a válogatottban mégsem kap helyet.

Bánki József

A lilák csapatkapitányával erről, az Újpest tavaszi reményeiről, valamint a televízióból megismert Liluval történt szakításáról is beszélgettünk.

– A jól sikerült tavalyi szezon után nem számított a válogatottságra?
– Számítottam rá, hiszen pályafutásom során valóban tavaly ment a legjobban a játék. Ha most nem tudtam odakerülni, akkor meglehetősen reménytelen a helyzetem. Lothar Matthäus kapitánysága alatt én nem nagyon leszek válogatott. Ez még akkor is bosszant, ha szép lassan elveszítette a rangját a válogatottság, amit az is jelez, hogy néhány jól sikerült élvonalbeli meccsel oda lehet férni a keretbe. Ugyanakkor őszintén mondom, számomra nagyobb elismerés, hogy az újpesti szurkolók a tavalyi esztendő legjobb játékosának választottak, mintha meghívót kaptam volna a válogatottba. Nekem ugyanis a néhány évvel ezelőtti távozásom után, vissza kellett szereznem a lila-fehér szurkolók bizalmát.
– Milyen erőt képvisel jelenleg, mire lehet képes tavasszal az Újpest?
– Nem a miénk a legerősebb játékosállomány, viszont csapatunk egységes, így a dobogóban minimum bizakodhatunk. Mivel nem sikerült erősítenünk, a második hellyel, a nemzetközi kupaindulással elégedettek lehetnénk a záráskor, igaz ehhez fele annyit szabad hibáznunk, mint azt tavaly tettük.

– Liluval történt szakítása miként befolyásolta a teljesítményét?
– Eleinte nehezen viseltem elválásunkat, padlóra azonban nem kerültem. Érdekes, amikor a legnagyobb volt a szerelem közöttünk, hihetetlenül gyengén futballoztam, kapcsolatunk után meg karrierem során a legjobban. A felejtéshez a legjobb gyógymód a futball.
– A külföldi szerződéseket egykori kedvese miatt nem erőltette?
– Egyértelműen, hiszen őt a munkája Magyarországhoz kötötte, elszakadni pedig nem akartunk egymástól, aztán mégis ez történt. Talán a sors alakította az életünket így. Miként azt is, hogy karácsony előtt gyerekkori barátommal, Somfalvi Csabával, két nappal a szökőár kitörése előtt jöttünk haza Thaiföldről, ami után remélem, a szerencse tavasszal is elkísér, s a tavalyihoz hasonlót produkálunk.

Névjegy

Szül.: 1976. 08. 11. Magassága, súlya: 177 cm/74 kg Korábbi klubjai: Haladás VFC, Püspökmolnári, Videoton, Újpest, Vasas, Panioniosz jelenlegi klubja: Újpest FC Válogatottsága: 16/1

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában