Ország-világ

2005.02.16. 00:00

Öt gyilkosból négyet biztosan elkapnak

A BRFK munkatársai 2004-ben gúzsba kötve táncoltak, fogalmazott tegnap Demszky Gábor főpolgármester a főkapitányság évértékelőjén. Demszky ezzel is elismerte, hogy a szigorú gazdasági megszorítások ellenére jó évet tudhat maga mögött a BRFK.

Sz. L.

Tény, hogy bár az ismertté vált bűncselekmények száma némileg nőtt, ám az ismeretlen tettesek ellen indult nyomozások felderítése látványosan nőtt. A korábbi évek átlag húsz százalékáról harminckét százalékra.
Kiemelkedő az ismeretlen gyilkosok felderítési mutatója. Tavaly huszonnégy gyilkosból huszat elfogtak. Ez nyolcvanhárom százalékot jelent. Sikeres volt a Cityrendőrség és a lakótelepi rendőrség bemutatkozása is.

Gergényi Péter budapesti főkapitány példaként említette: amióta Cityrendőrség van, a Nyugati pályaudvaron volt olyan hétvége, hogy nem történt bűncselekmény.

Elismerte az eredményeket Bene László országos főkapitány is. Felhívta azonban a figyelmet a kis üzletek rablások elleni védtelenségére és arra, hogy Budapesten kevésbé büntetik a szabálytalankodó autósokat, mint országos szinten. Ismerve Gergényit, ennek következményei lesznek. 

Razzia az utakon

Lamperth Mónika (48) belügyminiszter fokozott közúti ellenőrzésre utasította a rendőröket országszerte. A miniszter aszszonyt elrettentette a legutóbbi tragikus hétvége, amikor tizenketten haltak meg az utakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában