2005.02.28. 05:37
Tanulás életfogytiglan
Az elmúlt évtizedben más európai országokhoz hasonlóan hazánkban is egyre nagyobb teret kapott a felnőttképzés.
Aki az iskolai oktatásból kikerül, nem biztos, hogy mindjárt el is tud helyezkedni. Az sem biztos, hogy ha valakinek megszűnik a munkahelye, ugyanazon a szakterületen talál magának más munkalehetőséget. Mielőtt bárki fejest ugrana a felnőttképzésbe, nem árt tájékozódnia.
LEGELSŐ LÉPÉSKÉNT ajánlott a helyi munkaügyi központot felkeresni. Ott pontos ismeretekkel rendelkeznek a munkaadók által kínált álláslehetőségekről. Ennek tudatában mindenkinek sokkal könnyebb felmérnie, hogy megszerezheti-e az állásokat képességei, illetve addig megszerzett tudása alkalmazásával. A központban tájékoztatást kaphatunk az elérhető képzésekről is.
HA SIKERÜLT VÁLASZTANI a képzéskínálatból, megint érdemes a munkaügyi központ szakemberének tanácsát kikérni. Többek között a képzési időt, a megszerezhető képesítés fokozatát, a tanfolyam díját is megmondják vagy megadják a képzésben leginkább felvilágosítást adó személy telefonszámát. Fontos tudni, hogy munkanélküliként számtalan átképzésre, illetve továbbképzésre kapható támogatás.
FELNŐTTKÉPZÉS MUNKAVÁLLALÓKNAK Leggyakoribb formája
a vállalaton belüli továbbképzés. Ennek megszervezését legtöbbször a cég vállalja. A leggyakoribb kivételek a különböző nyelvekből megszerzendő nyelvvizsgatanfolyamok.
TÚLKÉPZÉS A munkát keresőknek ma már diplomával is egyre nehezebb elhelyezkedniük. Pontos statisztika még nem készült arról, hogy milyen fokú a diplomások túlképzése. Az viszont már ténynek tekinthető, hogy a munkanélküliségről készült kimutatásokban egyre nő a számuk. Például az orvosok, ügyvédek, brókerek körében egyre nagyobb a túlkínálat. Egy ügyvéd ismerősöm mesélte, hogy sok fiatal pályatársának irodája sincs, és kávéházakban fogadja ügyfeleit.
TELÍTETT SZAKMÁK Nemcsak a diplomások, de a szakmunkások körében is telítetté váltak egyes „sikerszakmák”. Fodrászként, pedikűrösként, masszőrként, autó-szerelőként, informatikusként ma már nehéz elhelyezkedni. Érdemes ezt a szempontot is figyelembe vennünk, ha elhatároztuk, hogy pályát módosítunk. Nem mindegy, sikerül-e megélhetést nyújtó képzést választanunk.
Fontosabb internet-és postai címek
www.felnottkepzes.lap.hu Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu Pallas70 Oktatási Centrum Budapest XIII., Fiastyúk u. 4–8. Tel.: 233 2271, 70/287-3000, 70/214 1449 www.pallas70.hu Oktatási Minisztérium Budapest V., Szalay u. 10–14. Tel.: 473-7000 www.om.hu Nemzeti Felnőttképzési Intézet Budapest X., Fehér út 10. Tel.: 433 1757, 433-1730) www.nfi.gov.hu Magyar Népfőiskolai Társaság (Budapest VIII, Puskin u. 12. Tel.: 411-1459) www.nepfoiskola.hu Nemzeti Szakképzési Intézet www.nive.hu