2005.02.03. 08:33
Tüzes angyal a Trafóban
Bozsik Yvette a mai magyar táncélet egyik legjelentősebb újítója. Hároméves korában már több időt töltött a szolnoki színházban, mint otthon. Szülei ugyanis ott voltak segédszínészek, keresztapja pedig ugyanott koreografált. Tízévesen már a budapesti balettintézet növendéke volt.
Nehezen viselte a bezártságot. Pedig korábban egy előadás kedvéért belement abba is, hogy elássák vagy üvegdobozba zárják. Még növendék volt, amikor már Párizsban táncolt. Bár átvette hivatásos táncművész diplomáját, és évekig egy klasszikus balettcsoport vezető táncosa volt, végig kettős életet élt. Aztán döntött szívszerelme, a rendhagyó művészet mellett. Csoportjával sikert sikerre halmozott, beutazta a világot,
majd megalapította a Bozsik Yvette Társulatot. Vati Tamással is ekkoriban kezdődött a munkakapcsolata. Az Xtabay, a Holtodiglan után megszületett a legújabb, a Tüzes angyal című darabjuk. Az ötlet Valerij Brujszov Tüzes angyal című regényéből jött. Ez a mű korábban Bódy Gábort, a híres filmrendezőt is megihlette. Főszereplői a középkor misztikus világában élnek angyalokkal, démonokkal, és ördögökkel együtt. A táncjátékot ma este először mutatják be a nagyközönség előtt a Trafóban.
Bozsik Yvette
Szolnok, 1968. augusztus 11. 1986: Árvai György képzőművésszel megalapítja a Természetes Vészek Kollektívát (táncos, koreográfus) 1992-től Szegedi Balett (koreográfus) 1993: megalapítja a Bozsik Yvette Társulatot, a Katona József Színházban koreografál 2003-ban megszületik Novák Milán, a kisfia (férje: Novák Erik) Díjak: Harangozó Gyula-díj, az edinburgh-i fesztivál fődíja, a toruni fesztivál különdíja, Hevesi Sándor-díj, érdemes művész
a szolnoki színházban, mint otthon. Szülei ugyanis ott voltak segédszínészek, keresztapja pedig ugyanott koreografált. Tízévesen már a budapesti balettintézet növendéke volt. Konkoly Edit -->