Ország-világ

2005.03.03. 00:00

Zaj és civilek a teremben

Nem lehet jogilag szabályozni a fővárosi közgyűlésen gyakorta eluralkodó zajt, zűrzavart, fegyelmezetlenséget. A munkában továbbra is egymást zavarják a képviselők és terembe engedett civilek.

Zsidai Péter

Juharos Róbert a Reggel kérdésére közölte: demokratikus, alkotmányos alapjog az önkormányzati ülések nyilvánosságának biztosítása, ebből senkit nem lehet kizárni. A jogi bizottság elnöke szerint kulturális kérdés, hogy ki mit hoz magával otthonról. Hogy ki mennyire tartja tiszteletben a másikat. Az ülést vezető elnöknek igen gyakran kell csendet elrendelnie, mert a kihangosítás ellenére sem a patkóban, sem az emelvényen nem lehet érteni a felszólalókat. Tovább zavarja a munkát a főváros különböző osztályainak, cégeinek, a frakciók munkatársainak beszéde, akik szintén a patkóban kapnak helyet. Azt ugyanis még négyszáz képviselőre tervezték. Ma már csak hatvanheten vannak. De nem csak a városházi dolgozók, hanem az érdeklődő civilek is a patkót választják a karzat
helyett. Előfordul, hogy az ülésterem egy jól működő kaszinóhoz hasonlít.

Juharos Róbert nem zárta ki a Szervezési és Működési Szabályzat (SzMSz) esetleges módosítását. Méghozzá úgy, hogy a patkóba csak
a képviselők legyenek jogosultak belépni. Szolnoki Andrea főpolgármesterhelyettes minden hónapban vezet ülést. Lapunkkal megosztotta sajnálkozását, hogy nem lehet kukoricára térdepeltetni, sarokba állítatni a zajongó képviselőket. Őt sokkal jobban zavarja, hogy a képviselők nem térnek vissza a büféből. Emiatt az ülés gyakran határozatképtelenné válik. Ezért támogatná, hogy vonjanak le annak a képviselőnek a tiszteletdíjából, aki bizonyos számú szavazáson nem vesz részt.

Salakot ürített

„Csak szeretném megnyugtatni az engem megszólító képviselő urat, hogy a távollétem igazolt volt. Salakanyagoktól szabadultam meg, hogy új salakanyagokat tudjak befogadni..” Ezeket Vajda Pál főpolgármesterhelyettes tudatta képviselőtársaival a tavaly márciusi közgyűlésen. Éppen a négyes metró projekt igazgatóságának költségvetéséről vitatkoztak. Lett is belőle derültség. Mitnyan György (Fidesz) válaszában jelezte: megkönnyebbülten szeretne most már a napirendről beszélni, anélkül, hogy megróná, amiért „ilyen intim részleteket ismertett meg a magánéletéből.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában