Ország-világ

2005.04.05. 00:00

Autó nincs, mobillal hívjuk a buszt

Tiszta levegő, gyors, kényelmes közlekedés jellemzi két-három évtized múlva Budapestet. Mindezt nem politikusok választási kampányából, hanem közlekedésmérnökök terveiből olvastuk ki.

Vajta Zoltán

Ma még mindenki átkozza a budapesti közlekedést, de ez nem lesz mindig így. Unokáinknak könnyebb dolguk lesz a munkába járással. Nem a fantasztikus filmekből ismerős repülő autókba szállnak, hiszen a közlekedés jórészt a föld alá kerül. Évtizedek múlva sokkal kevesebb embernek lesz kocsija, mert annyival gyorsabb lesz a tömegközlekedés. Mindez Budapest tudományosan megalapozott jövőképe közlekedési szakemberektől.

Az „álom” szerint még ötven évet sem kell várni arra, hogy félóra alatt bárhova el lehessen jutni a fővárosban. A változások legfontosabb állomása az 5-ös metró. Ez azonban korántsem csak azt a vonalat jelenti, amellyel a politikusok kampányolnak. Az összeköti ugyan a város legfontosabb csomópontjait, de ennél sokkal fontosabbak a Budapestről kivezető szakaszok és leágazások. Az elővárosok olyan tömegközlekedési kapcsolatot kapnak, hogy senkinek nem lesz érdemes autóznia. Már csak a borsos útdíj miatt sem. Ilyet húsz éven belül biztosan fizetnie kell annak, aki autóval közlekedik.

Az 5-ös metró a városban a föld alatt halad, majd a felszínen folytatja útját. Északon Szentendre és Pomáz felé. Esztergom irányából az elővárosi vonatok kanyarodnak rá a mai szentendrei HÉV vonalára, a leendő 5-ös metró pályájára. Szóba jöhet egy pesthidegkúti leágazás is. Délen Ráckeve, Csepel és Soroksár kap felszíni gyorsvasúti kapcsolatot, amely valamennyi metróvonalat érint. Persze akkor már javában közlekedik a 4-es metró. Ez Budaörs felöl szab gátat a forgalmnak, így onnan sem özönlenek az autók a városba. A 2-es metró nem áll meg a Déli pályaudvarnál, hanem a BAH csomópontig jár.

A szerelvények egy része a Moszkva térnél északi irányba fordul. Érinti a János Kórházat,  és Budagyöngyénél lesz a végállomása. A másik végen Gödöllőig jár, miután rákapcsolták a jelenlegi HÉV-vonalra az Örs vezér térnél. A metrótérképek így olyan összetetté válnak, mint például Londonban. Ahogy az angol fővárosban, nálunk is nézni kell majd, milyen felirat olvasható a begördülő szerelvényen. Mert egy állomáson több metró is áthalad. Ha tévedünk, a város másik pontján találjuk magunkat.

Molnár László, a Főmterv Rt. elnök-igazgatója szerint mindez nem tervezőasztal melletti álmodozás, hanem húsz év alatt megvalósuló fejlődés. Az 5-ös metró 600 milliárd forintba kerül. Ám a következő évtizedekben 8 ezer milliárd forint európai uniós pénzekhez jut az ország. Ahhoz, hogy megkaphassuk a fejlesztési támogatást, csaknem ennyi önrészt kell odatennie az államnak, az önkormányzatoknak. Nem lehet többé elbliccelni a fejlesztéseket. A romló klímahelyzet miatt előfordulhat, hogy tíz éven belül uniós előírás korlátozza a közúti szállítást és utazást. Így elkerülhetetlen lesz a metró- és vasútfejlesztés. Budapesten már most jó a vasúti hálózat, csak be kell kapcsolni a tömegközlekedésbe. Állomásokat kell építeni, és tízpercenként járó vonatokat közlekedtetni.

Villamosok mindenfelé

A távlati elképzelések szerint sokkal szerteágazóbb villamoshálózat könnyíti meg az utazást. Összekapcsolják az 56-os villamost a 18-assal. A Rákóczi úton újra villamos jár, a Kőbányáról érkező 28-as. A 47-es és 49-es nem áll meg a Deák térnél, a Nyugati pályaudvar mellett elhaladva, a Lehel térig vagy Káposztásmegyerig viszi az utasokat. Ha valahol át kell szállni, ott sem kell várni buszra, villamosra, mert összehangolják a menetrendet. A nagy közlekedési csomópontoknál két átszállás között intézhetjük el a bevásárlást és egyéb napi teendőinket.

Gombnyomásra jön a busz a rögtönzött útvonalon

Nem mennek ki a divatból az autóbuszok, csak más szerepet kapnak. Elég csak beírni az útvonalat a megállóban lévő készülékbe vagy mobiltelefonunkba, és érkezik egy kisbusz. A jelenlegi reptéri minibuszhoz hasonlóan működik majd e hálózat. Egyszóval: az utasok igényeihez igazítják az útvonalat, és mindig a legközelebbi jármű kanyarodik a megállóhoz. Az a néhány autós pedig, akivel akkoriban számolnak, mobiltelefonon kap percre pontos képet a forgalmi helyzetről.

Már dédapáink is tervezték a városfejlesztést

A Hungária körutat egy évszázada felrajzolták a tervezők a térképre. Igaz, még fogalmuk sem volt arról, hogy milyen forgalmi helyzetet okoznak a személyautók. A városfejlesztők azon aggódtak, ha sok lesz a lovas kocsi, mennyi lócitrom borítja majd az utakat. A húszas években már tervezték a metrót, hogy gyorsan lehessen eljutni egyik pályaudvarról a másikra. Ezért köti ma össze a Keleti pályaudvart a Délivel a 2-es metró.

Vajta Zoltán Villamosok mindenfelé A távlati elképzelések szerint sokkal szerteágazóbb villamoshálózat könnyíti meg az utazást. Összekapcsolják az 56-os villamost a 18-assal. A Rákóczi úton újra villamos jár, a Kőbányáról érkező 28-as. A 47-es és 49-es nem áll meg a Deák térnél, a Nyugati pályaudvar mellett elhaladva, a Lehel térig vagy Káposztásmegyerig viszi az utasokat. Ha valahol át kell szállni, ott sem kell várni buszra, villamosra, mert összehangolják a menetrendet. A nagy közlekedési csomópontoknál két átszállás között intézhetjük el a bevásárlást és egyéb napi teendőinket. Gombnyomásra jön a busz a rögtönzött útvonalon Nem mennek ki a divatból az autóbuszok, csak más szerepet kapnak. Elég csak beírni az útvonalat a megállóban lévő készülékbe vagy mobiltelefonunkba, és érkezik egy kisbusz. A jelenlegi reptéri minibuszhoz hasonlóan működik majd e hálózat. Egyszóval: az utasok igényeihez igazítják az útvonalat, és mindig a legközelebbi jármű kanyarodik a megállóhoz. Az a néhány autós pedig, akivel akkoriban számolnak, mobiltelefonon kap percre pontos képet a forgalmi helyzetről. Már dédapáink is tervezték a városfejlesztést A Hungária körutat egy évszázada felrajzolták a tervezők a térképre. Igaz, még fogalmuk sem volt arról, hogy milyen forgalmi helyzetet okoznak a személyautók. A városfejlesztők azon aggódtak, ha sok lesz a lovas kocsi, mennyi lócitrom borítja majd az utakat. A húszas években már tervezték a metrót, hogy gyorsan lehessen eljutni egyik pályaudvarról a másikra. Ezért köti ma össze a Keleti pályaudvart a Délivel a 2-es metró. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában