Ország-világ

2005.04.30. 00:00

Budibotrány Józsefvárosban

Ha nem sikerül megegyezni az önkormányzatnak és a lakók képviselőjének, lakat alá kerülhet több mint harminc közös használatú vécé egy fővárosi házban.

Nagy Eszter Dóra

[caption id="" align="alignleft" width="310"] Breuer András és az önkormányzat egyelőre csak a vízdíj elosztásán vitázik, a társasház és a mellékhelyiségek felújításáról szó sem esett még köztük
[/caption]Decemberben egymillió, a következő hónapokban egymillió-kétszázezer forintra nőtt a Diószeghy Sámuel utca 44/a vízdíja. A közös képviselő, Breuer András (46) részletfizetést kért  a szolgáltatótól, de attól tart, az áprilisi díj befizetésénél már gondok lehetnek.
A 87 lakásos házban 44 önkormányzati bérlakás van. A 44 lakás mellett még három otthonban nincs vízóra, vécé. Ők, mintegy 280 lakó, a gangról nyíló közös vécéket használják. A többieknek sajátjuk van.
Breuer a lakókkal hirdetőtáblán közölte, le kell zárni a bérház közös használatú vécéit. Emeletenként csak egy mellékhelyiség maradhat. Breuer attól tart, hogy a jelentős díjhátralék miatt nemsokára elzárják a vizet. Így viszont azokat is sérelem érné, akiknek a lakásában saját vécé van, és ők rendesen fizetnek a szolgáltatónak.
A ház rendkívül rossz állapotú. Breuer szerint a hatalmas víztömeg az elöregedett csöveken át a falba folyik el. Meg is mutatja, a házban több helyen leomlott a vakolat. A közös költségben szereplő vízdíj így megnövelte a kiadásokat, amelynek egy részét tulajdonos lévén, a helyi önkormányzatnak kell állnia.
Az önkormányzat tulajdonosi jogait a Kisfalu Kft. gyakorolja. Kovács Ottó ügyvezető igazgató azt kérte Breuertől, számlákkal igazolja a megnövekedett vízfogyasztást. Ez viszont Breuer szerint nem lehetséges, mert a számlákon a nem bérlakásban élők adatai is szerepelnek. Így azt ő nem adhatja ki.
A polgármesteri hivatalban nem válaszoltak kérdésünkre, de Csécsei Béla polgármester személyesen hívta fel Breuert, és a jövő hétre megoldást ígért. Igaz, a felek csak a költségmegosztásról tárgyalnak. Felújítás szóba sem került még.

Feltörte a lezárt vécét

Búzás Erika (33): „Katasztrófa, ami itt van. A plafonról csepeg a víz, a közös használatú vécék közül többet nem a magas vízdíj, hanem rossz állapota miatt kellett lezárni. Bevallom, volt, hogy feltörtem az egyik vécét, hogy hatéves kisfiam elvégezhesse a szükségét.”

Bevallom, volt, hogy feltörtem az egyik vécét, hogy hatéves kisfiam

elvégezhesse a szükségét.” Breuer András és az önkormányzat egyelőre csak a vízdíj elosztásán vitázik, a társasház és a mellékhelyiségek felújításáról szó sem esett még köztük -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában