Ország-világ

2005.04.11. 00:00

Én Győzi vagyok, aki mindig dilis

Olyan jelenség, akinek magánéletére az ország több mint egynegyede kíváncsi. Hetente 2,5 millió nézőt szegez a tévé elé. Gáspár Győző előadóművész boldog.

Körmendi Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Győzike egy fél országot ültet hétről hétre a képernyők elé. Úgy látszik, a népszerűség kevés ahhoz, hogy a romák is elfogadják a hirtelen sztárrá vált fiatalembert.
[/caption]– Lesz egy spontán találkozás, az hasznos képben-hangban, azután bemegyünk a stúdióba, és forgatunk. Ha forog a kamera, lécci ne vakuzzatok – kéri szépen a Győzike-show szerkesztője. Miközben a főszereplő, éppen Gazsi kollégám kérésére öröm-ködő arcot vágva, két öklével az eget bokszolva ugrál ki egy kisbuszból. A stúdióban csend, rend, fegyelem nincs, van viszont kellemes, alkotó hangulat. Új lemez készül. A korongon Sebeők János gondolkodóval énekli Gáspár Győző előadóművész az LGT 1977-es Ugye, mi jó barátok vagyunk című örökzöldjét. A legnehezebb dolga Körmendi Péter hangmérnöknek van. Ugyanis az ő feladata, hogy Gáspár Győző olyan színvonalon énekelje fel ezt a dalt, hogy ő abból slágert keverhessen.

– Mit szól ahhoz, hogy roma szervezetek tiltakoztak az ön műsora ellen? – kérdezzük Győzikét.
– Romák voltak, akik először meggyaláztak – meséli Győző. – A cigány szervezetek támadtak először. Még Kolosi Pétert, az RTL Klub programigazgatóját is felhívták, hogy miért pont velem készítenek reality műsort. Én önmagamat képviselem a műsorban és a családomat, nem pedig a romákat. Én Győzi vagyok, aki mindig dilis!
– Meddig akar dilis maradni?
– Életem végéig ilyen maradok, amíg az Úr engedi.
– Most szerepet játszik?
– Ha azt mondanám, hogy szerep, tévednék. Ilyen az életem, és erre több mint két és fél millió ember kíváncsi hetente.

[caption id="" align="alignleft" width="280"] A Romantic (balról: Katinka, Győzi, Zsuzsi) hamar népszerű lett
[/caption]– Mit jelent önnek a népszerűség?
– Amikor bejelentettem, hogy vége a műsornak, 2800 e-mailt és több ezer levelet kaptam, amelyekben arra kértek, ne hagyjam abba.
– Sok tévénéző abból is példát merít, vajon miként oldja meg a problémákat. Ez nem teher?
– Ezzel nincs semmi baj. Nem lopunk, nem csalunk, egy boldog, zajos család vagyunk.
– Mivel van baj?
– Nem lehet Magyarországon mindenkinek megfelelni. Igaz, én nem is akarok. Az irigység ellen is ki kellene találni valamilyen gyógyszert.
– A Kendermag Egyesület felhívására polgári engedelmességi mozgalom indult. Ön bűnözőnek tekinti azokat, akik elszívnak egy marihuánás cigarettát?
– Az ilyen nem bűnöző, hanem boldogtalan ember. Inkább egyen sok csokit, és lakjon jól. Az elhízás még mindig egészségesebb, mint a drog.

A beszélgetés után Győző elment dalt tanulni. A stáb forgatni kezd. A cikk főszereplőjétől megtudtuk, három hónap múlva végleg befejeződik a show. Ő pedig három hónapos vakációra indul.

Az idősebb Gáspár vagyonos vállalkozóvá vált

A Gáspár család Nógrádmegyerből származik, a szülők és a rokonság ma is a faluban él. A nógrádi településen szinte külön falurész a Gáspár famíliáé, a szülők, rokonok jó része él a megyeri Malom utcában. A legtehetősebb közülük a család felemelkedését megalapozó idősebb Gáspár Győző. Ő a semmiből vált ismert és vagyonos vállalkozóvá. A rendszerváltás előtt ugyanis segédmunkásként a salgótarjáni bányagépgyárban dolgozott, majd időben felismerte az új idők lehetőségeit, s vállalkozások sorába fogott. Megfordult az építőiparban, vezetett takarítócéget, de létrehozott közhasznú szervezeteket is. A megyében közismert jótékonykodók Gáspárék: a családfő az Éhező Gyermekekért Alapítványon keresztül hátrányos helyzetű gyerekek százait ajándékozza meg rendszeresen. Hozzá kapcsolódik még a Roma Misszió Kht.: romák százainak biztosít munkát. Mind Győzike, mind az apja kacérkodtak politikai szerepléssel. Míg az ifjabb Gáspár Győző 2002-ben néhány napig azt lebegtette, hogy harcba száll szülőfaluja polgármesteri székéért, addig az idősebb Gáspár valóban el is indult a tavalyi szécsényi időközi parlamenti választáson. Támogatottságát jelzi, hogy ötödikként zárta az első fordulót, s a szavazatok több mint tíz százalékát gyűjtötte be. Más kérdés, hogy később visszalépett. A nem mindennapi karrier árnyoldalaként idősebb Gáspár Győzőt tavaly százhúszmilliós adócsalásért a salgótarjáni városi bíróság kétesztendei, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre, továbbá kétmillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A fellebbezések után a Nógrád Megyei Bíróság megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és a balassagyarmati bíróságot kötelezte új eljárás lefolytatására.

Senki se Győzike alapján alkosson véleményt

Horváth Aladár országgyűlési képviselő (SZDSZ), a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője: – Gáspár Győző önmagáról és családjáról fest sajátos képet, nem pedig a cigány közösségekről, amelyek, mint tudjuk, sokfélék. Kétharmaduk rendkívül súlyos szegénységben, siralmas állapotok között él. Bölcsebbnek hiszem a nézőközönséget annál, semmint hogy Győzikén keresztül alkossanak véleményt a cigányságról. Mint ahogy senki sem azonosítja Anettkával vagy éppen Korda Györggyel a magyarságot. Senki sem gondolja, hogy ők testesítik meg a tipikus magyar nőket vagy férfiakat.

Farkas Flórián szótlan

Farkas Flórián országgyűlési képviselő (Fidesz): – Amikor a máskor oly beszédes politikust kérdeztük a „Győzike-jelenségről”, először nem akart kötélnek állni, azután csak annyit felelt: ez szerinte Gáspár Győző és az RTL Klub ügye.

Megkedvelte Gáspárékat

Ignácz József, a Rádió C főszerkesztője: – Figyelemmel kísértem az első négy adást, mert Győzike rá- diónk reggeli műsorában is beszélt az esti produkcióról. Egyszer még egy hosszabb beszélgetést is egyeztettünk vele. Arra ugyan nem jött el, de bevallom, a képernyőn keresztül megkedveltem a Gáspár családot.

Körmendi Gábor Senki se Győzike alapján alkosson véleményt Horváth Aladár országgyűlési képviselő (SZDSZ), a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője: – Gáspár Győző önmagáról és családjáról fest sajátos képet, nem pedig a cigány közösségekről, amelyek, mint tudjuk, sokfélék. Kétharmaduk rendkívül súlyos szegénységben, siralmas állapotok között él. Bölcsebbnek hiszem a nézőközönséget annál, semmint hogy Győzikén keresztül alkossanak véleményt a cigányságról. Mint ahogy senki sem azonosítja Anettkával vagy éppen Korda Györggyel a magyarságot. Senki sem gondolja, hogy ők testesítik meg a tipikus magyar nőket vagy férfiakat. Farkas Flórián szótlan Farkas Flórián országgyűlési képviselő (Fidesz): – Amikor a máskor oly beszédes politikust kérdeztük a „Győzike-jelenségről”, először nem akart kötélnek állni, azután csak annyit felelt: ez szerinte Gáspár Győző és az RTL Klub ügye. Megkedvelte Gáspárékat Ignácz József, a Rádió C főszerkesztője: – Figyelemmel kísértem az első négy adást, mert Győzike rá- diónk reggeli műsorában is beszélt az esti produkcióról. Egyszer még egy hosszabb beszélgetést is egyeztettünk vele. Arra ugyan nem jött el, de bevallom, a képernyőn keresztül megkedveltem a Gáspár családot. Az idősebb Gáspár vagyonos vállalkozóvá vált A Gáspár család Nógrádmegyerből származik, a szülők és a rokonság ma is a faluban él. A nógrádi településen szinte külön falurész a Gáspár famíliáé, a szülők, rokonok jó része él a megyeri Malom utcában. A legtehetősebb közülük a család felemelkedését megalapozó idősebb Gáspár Győző. Ő a semmiből vált ismert és vagyonos vállalkozóvá. A rendszerváltás előtt ugyanis segédmunkásként a salgótarjáni bányagépgyárban dolgozott, majd időben felismerte az új idők lehetőségeit, s vállalkozások sorába fogott. Megfordult az építőiparban, vezetett takarítócéget, de létrehozott közhasznú szervezeteket is. A megyében közismert jótékonykodók Gáspárék: a családfő az Éhező Gyermekekért Alapítványon keresztül hátrányos helyzetű gyerekek százait ajándékozza meg rendszeresen. Hozzá kapcsolódik még a Roma Misszió Kht.: romák százainak biztosít munkát.

Mind Győzike, mind az apja kacérkodtak politikai szerepléssel. Míg az ifjabb Gáspár Győző 2002-ben néhány napig azt lebegtette, hogy harcba száll szülőfaluja polgármesteri székéért, addig az idősebb Gáspár valóban el is indult a tavalyi szécsényi időközi parlamenti választáson. Támogatottságát jelzi, hogy ötödikként zárta az első fordulót, s a szavazatok több mint tíz százalékát gyűjtötte be. Más kérdés, hogy később visszalépett.

A nem mindennapi karrier árnyoldalaként idősebb Gáspár Győzőt tavaly százhúszmilliós adócsalásért a salgótarjáni városi bíróság kétesztendei, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre, továbbá kétmillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A fellebbezések után a Nógrád Megyei Bíróság megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és a balassagyarmati bíróságot kötelezte új eljárás lefolytatására. Győzike egy fél országot ültet hétről hétre a képernyők elé. Úgy látszik, a népszerűség kevés ahhoz, hogy a romák is elfogadják a hirtelen sztárrá vált fiatalembert. A Romantic (balról: Katinka, Győzi, Zsuzsi) hamar népszerű lett -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában