Ország-világ

2005.04.30. 00:00

Megláttuk, és őt akartuk!

Örökbe fogadni sem érzelmileg, sem gyakorlatilag nem könnyű. Aki ezt az utat választja, az biztosan nagyon akarja a gyereket.

Mohácsi Edit

Bori olyan, mint a többi tíz hónapos gyerek. Csak rá egy kicsit többet vártak a szülei. Vincze Krisztina (42) harminchat éves kora tájékán kezdett orvoshoz járni, majd bekapcsolódott a lombikbébiprogramba. Amikor kiderült, hogy az sem megy, beszélgetni kezdtek férjével, Tiborral az örökbefogadásról.
– Elindítottuk az eljárást. Kérelem, vizsgálatok és tanfolyam következett. Másfél év múlva kezünkben volt a határozat, hogy alkalmasak vagyunk. Beadtuk kérelmünket, s fél év múlva szóltak, hogy született egy kislány. Megismerkedtünk a szülőanyával, aki úgy döntött, hogy nekünk adja a babáját. Amikor megláttuk a picit, Tibor elsírta magát. Én csak fürkésztem az arcát, és akkor megfogta a kezem. Döntöttünk. Őt akarjuk!
Öt nappal később, a gyámhivatalban újra találkoztak a vér szerinti anyával. Ez a hivatalos eljárás utolsó állomása, a szülőanya aláírja a jegyzőkönyvet, hogy lemond a gyerekről.
– Megrázó élmény volt, átéreztük a helyzetét. Azt mondta, felelősséggel döntött, megnyugtatott, hogy nem fogja magát meggondolni. Szövetség alakult ki közöttünk: egy asszony átadta a gyermekét egy másiknak. Az aláírás után megfogtam a kezét, megszorítottam, könnybe lábadt a szemünk. Aztán mentünk a kórházba. Itt láttuk őt utoljára. Ellátott minket néhány tanácscsal, mesélt Bori testvéreiről, családjáról. Hálásak voltunk neki, hogy törődött az érzelmeinkkel, és hogy tudtunk ezekről a dolgokról beszélgetni. Volt még annyi lélekjelenléte, hogy megnézze a gyereket, aztán elment. Mi pedig hazautaztunk Borival.

Segítő szervezetek

Gólyahír Alapítvány Bölcső Alapítvány Alfa Szövetség Fészek Alapítvány Mózeskosár Egyesület Mag-Óra Alapítvány Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (Az örökbefogadásról mindent megtudhatnak az érdeklődők a www.orokbefogadas.lap.hu honlapon)

Felkészítő tanfolyam

2004. január óta azok fogadhatnak örökbe gyermeket, akik elvégeznek egy tanfolyamot. Mészáros Krisztina pszichológus több mint egy éve vezet ilyen foglalkozásokat. – Az a dolgunk, hogy felkészítsük őket a feladatokra. Működtetünk egy klubot is, ahol bárki elmondhatja a gondjait.

Bölcső Alapítvány

Alfa Szövetség

Fészek Alapítvány

Mózeskosár Egyesület

Mag-Óra Alapítvány

Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok

(Az örökbefogadásról mindent megtudhatnak az érdeklődők a www.orokbefogadas.lap.hu honlapon) Felkészítő tanfolyam 2004. január óta azok fogadhatnak örökbe gyermeket, akik elvégeznek egy tanfolyamot. Mészáros Krisztina pszichológus

több mint egy éve vezet ilyen foglalkozásokat.

– Az a dolgunk, hogy felkészítsük őket a feladatokra. Működtetünk egy klubot is, ahol bárki elmondhatja a gondjait. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában