Ország-világ

2005.04.13. 00:00

Napi három rablás jut a fővárosra

Az év első három hónapjában 306 rablást követtek el Budapesten – derül ki a rendőrség adataiból. Bár ez a szám jóval kevesebb, mint egy évvel korábban, még így is egy napra három rablás jut a fővárosban.

Nagy E. D.

Csontos Stefánia, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerint ezeknek a támadásoknak a többsége nem fegyveres. Főként fiatal elkövetők támadnak meg gyerekeket vagy fiatalkorúakat a mobiltelefonjukért, ékszereikért. A fiatal tettesek sokszor nem ismeretlenek a hatóság előtt. A rendőrség statisztikájából kiderül az is, hogy a rablásoknak alig a harmadát derítették fel a nyomozók az év első negyed- évében. Igaz, ez is valamivel jobb arány, mint korábban. Jelentősen nőtt a rablások száma Újpesten, Kőbányán és Kelenföldön. A legtöbb rablást a XI. kerületben követték el. Korábban a fegyveres támadások célpontjai elsősorban benzinkutak voltak. Most azonban kisebb üzletek és éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerboltok váltak a támadók célpontjaivá.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában