Ország-világ

2005.04.12. 08:40

Pizzát kap ma a Chelsea

Két szupercsatárra van kilátás a Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőiben. Mindkét angol gárda előnnyel kezd a BL egy-egy korábbi védője ellen.

Dénes Tamás

A 2001-es győztes Bayernnek kétgólos (2-4), az 1996-os nyertes Juventusnak egy találatnyi (1-2) hátrányt kellene ledolgoznia. A bajorok elsősorban abban bíznak, hogy hadra fogható az első mérkőzést sérülése miatt kihagyó Roy Makaay – Claudio Pizzaro kettős. A holland, aki már hét találatnál jár a mostani BL-sorozatban, a hétvégi, Mönchengladbach elleni bajnokin tért vissza a csapatba. A perui szombaton még nem tudott játszani, de a vasárnapi és főleg a hétfői edzés tapasztalatával magabiztosan jelentette ki: „Felépültem, semmilyen fájdalmat sem érzek.” Pizarrónak kulcsszerepe lehet abban, hogy a Bayern ledolgozza a Stamford Bridge-en összeszedett kétgólos hátrányt. Az Arsenal elleni hazai nyolcaddöntőben két gólt is ő szerzett a csapat három találatából.

A Chelsea házatáján a legfontosabb hír, hogy az eltiltott José Mourinho is elkísérte a csapatát Münchenbe. Az edző továbbra sem ülhet le a kispadra, erre a mérkőzésre még szól az eltiltása. A londoni találkozó után megvádolták azzal, hogy rádiótelefonon keresztül irányított – erre most felül a tribünre. „Lehet, hogy a VIP-páholyban leszek, lehet, hogy csak simán a lelátón, lényeg, hogy a csapatommal tartok” – mondta. A Juve Tacchinardi nélkül lép pályára, a Liverpoolban kétséges Gerrard szereplése. Mindkét találkozó 20.45-kor kezdődik.

Ki miben reménykedhet a keddi visszavágók előtt?

Chelsea A 4-2-ről induló angol gárda ebben a szezonban még egyszer sem szenvedett kétgólos vereséget. Bayern M. A bajorok számára az angol bajnok Arsenal ellen a nyolcaddöntőben elért müncheni 3-1 most is elég lenne. Ráadásul újra játszik Makaay és Pizarro. Juventus A „zebrák” megnyerték utóbbi négy hazai Bajnokok Ligája-meccsüket, sőt még gólt sem kaptak ezeken. Liverpool A „vörösök” megnyerték legutóbbi négy BL-mérkőzésüket. A Pool Itáliában azt az egy BL-meccsét nyerte meg, amelyen Capello volt a vetélytárs edzője.

A 4-2-ről induló angol gárda ebben a szezonban még egyszer sem szenvedett kétgólos

vereséget.

Bayern M.

A bajorok számára az angol bajnok Arsenal ellen a nyolcaddöntőben elért müncheni 3-1 most is elég lenne. Ráadásul újra játszik Makaay és Pizarro.

Juventus

A „zebrák” megnyerték utóbbi négy

hazai Bajnokok Ligája-meccsüket, sőt még gólt sem kaptak ezeken.

Liverpool

A „vörösök” megnyerték legutóbbi négy BL-mérkőzésüket. A Pool Itáliában azt az egy BL-meccsét nyerte meg, amelyen Capello volt a vetélytárs edzője. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában