Ország-világ

2005.04.22. 06:40

Politikusok – Magánügyek

BAMA

Farkas Flórián betalált az ellenfél kapujába
Farkas Flórián (48),  a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő labdába rúgott szülőfalujában. Tiszaroff azon kistelepülések közé tartozik, ahol sportpálya és tornacsarnok is van. Ez indította arra a politikust, hogy focibajnokságot szervezzen, ahol cigányok és nem cigányok közösen kergetik a labdát. Ám a képviselő nem elégedett meg ennyivel. Focicsukát húzott, és góllövő csatárként is bemutatkozott. (tk)

Dr. Bartha László harca a plusz kilók ellen
Dr. Bartha László (44), a Fidesz Csongrád megyei országgyűlési képviselője bő hónapja intenzív „fitneszéletmódra” tért át. A kevés fizikai igénybevétellel járó képviselői munka plusz kilókat rakott az egykor baleseti sebészként és élsportolóként jó kondíciójú honatyára. Ezt most megelégelte, hetek óta egészségesen táplálkozik és mozog. Úgy érzi, elég kitartó, hogy továbbra is ezt az életmódot folytassa, ráadásul példát is mutat. (szs)

Balogh József riválisának adta kopogtatócéduláját
Balogh József (59), Győr MSZP-s országgyűlési képviselőjéhez, a város polgármesteréhez évekkel ezelőtt becsengetett egy kopogtatócédulát gyűjtő fiatalember. Bár a politikus akkor már négy éve vezette a várost, az aktivista nem tudta, kinél jár. Mindenesetre egy rivális jelöltet ajánlott Balogh József figyelmébe. Utóbbi meghallgatta a fiatalembert, és átadta neki ajánlószelvényét. (Enélkül is győzött a választásokon.) (szs)

Orosz Sándor megoldotta a hal otthoni elkészítését
Dr. Orosz Sándor (49), az óbudai kerület szocialista országgyűlési képviselője a magyar hal elkötelezettje. A Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa igazgatójaként gyakran kérik fel zsűritagnak halfőző versenyeken. Egyszer egy csinos rádiós riporternő megkérdezte tőle, hogy ő miként készíti. Mosolyogva azt mondta, ezt a kérdést már 1978-ban örökre elrendezte. Majd hozzátette: akkor vette el a feleségét. (szs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában