Ország-világ

2005.04.28. 09:31

Pótolható a fiatalító hormon

Németh Zs.

A harmadik évezredben akár 120-130 évig is élhet az ember. Egyes kutatók azt állítják, hogy megtalálták a hosszú élet titkát. Szerintük az agyban termelődő melatonin nevű hormont kell pótolni a szervezetben.
A melatonin sötétségben képződik, a tobozmirigyben. Esténként takaréklángra kapcsolja a szervezetet. Lassítja az öregedést, véd a daganatos betegségektől.
A tudósok szerint az öregedéssel járó hormoncsökkenés megakadályozható, ha a melatonint mesterségesen adagolják. Pótlásával nyújtható a várható életkor.
A szervezet melatoninszintje vérből, vizeletből és nyálból mérhető, de az eljárás költséges, ezért Magyarországon nem tekinthető rutinvizsgálatnak. Leginkább úgy gondoskodhatunk a megfelelő hormonszintről, ha eleget alszunk, lehetőleg sötétben. Felelősséggel használva, gyógyszerként adagolva a melatonin javíthatja életminőségünket.

Nyújtja az élettartamot a kiegyensúlyozottság

Dr. Iván László, az öregedés tudományának professzora: Magyarországon több mint tíz éve kutatják a melatonin szerepét az emberi szervezet működésében. Nem állítom, hogy ez a hormon a hosszú élet záloga. Kétségtelen azonban, hogy mesterséges adagolásával javulhat azok életminősége, akiknek valamilyen okból felborult a napi életritmusuk. A hosszú élet reménye inkább örökletes tényezőkre, kiegyensúlyozott életvezetési stílusra és kedvező személyiségjegyekre vezethető vissza.

Magyarországon több mint tíz éve kutatják a melatonin szerepét az emberi szervezet működésében. Nem állítom, hogy ez a hormon

a hosszú élet záloga. Kétségtelen azonban, hogy mesterséges adagolásával javulhat azok életminősége, akiknek valamilyen okból felborult a napi életritmusuk. A hosszú élet reménye inkább örökletes tényezőkre, kiegyensúlyozott életvezetési stílusra és kedvező személyiségjegyekre vezethető vissza. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában