2005.04.23. 07:29
Shaq a döntőbe viheti a Miami Heatet
Teli volt meglepetéssel és izgalommal az idei alapszakasz. Ketten még az utolsó napon is harcoltak, miközben nagyágyúk készültek a nyári szünetre.
Nyugaton a Los Angeles Lakers az 1993–94-es szezon után újra lemaradt a rájátszásról. Méghozzá úgy, hogy az egész idény során alig-alig álltak továbbjutást érő helyen. Nyáron Shaquille O’Neal Miamiba távozott, Kobe Bryant pedig az edzőterem helyett a bíróságra járt. Amikor visszatért a pályára, akkor is csak egy kicsivel lett jobb, a 34-48-as győzelem-vereség mutató elég lehangoló. Még a városi rivális Clippers is jobb volt (37-41), holott emberemlékezet óta nem előzte meg a „nagy testvért”.
A Nagy Tesó, azaz Shaq pedig tartja a szavát, hiszen Miamiba szerződése napján azt ígérte, bajnokcsapatot varázsol a floridai társaságból. Márpedig a Heat könnyedén nyerte a Keleti Főcsoportot. Főszerepet játszott ebben az év felfedezettje Dwayne Wade, aki Shaq védelmében kibontakoztathatta káprázatos tehetségét. Keleten inkább az volt a kérdés, kié lesz utolsó hely a rájátszásban. Nos, a Jason Kidd–Vince Carter vezette New Jersey Nets és a LeBron James repítette Cleveland Cavaliers között csak az utolsó játéknapon dőlt el a csata, előbbiek javára. Mégpedig annak köszönhetően, hogy a négy alapszakaszmecscsükből hármat nyert a Nets. Túlórázhat a Chicago is, 1998 óta először.
Nyugaton a helyzet változott. A Minnesota, a Utah és Portland tévén követheti a rájátszást. Ideje viszont, hogy méltóképpen megemlékezzünk a Phoenix feltámadásáról. Mint hamvaiból a főnix madár, úgy kelt új életre az arizónai egylet azt követően, hogy tavaly 29-53-as, siralmas mérleggel zárt. Nyáron azonban hat év távollét után visszatért Steve Nash, jött Quentin Richardson, és a tavalyi garnitúrával (Amare Stoudemire, Shawn Marion) kiegészülve lenyűgöző idényt produkáltak. Nash lett a legjobb passzoló (11,5 gólpassz meccsenként), Stoudemire az ötödik legjobb dobó (25,9 pont), Marion a harmadik legjobb lepattanózó (11,3), Joe Johnson pedig a második lett a tripladobók között (47,8%). A meccsenként dobott 110,4 pontos átlagot pedig megközelíteni sem tudták. A „Napsugárfiúkkal” csak a San Antonio tudta tartani a lépést, óriási csata várható a nyugati döntőben. Majd a Miami ellen a nagy döntőben.
A 2004–2005-ös rájátszás párosítása
Keleti Főcsoport Miami Heat–New Jersey Nets Detroit Pistons–Philadelphia 76ers Boston Celtics–Indiana Pacers Chicago Bulls–Washington Wizards Nyugati Főcsoport Phoenix Suns–Memphis Grizzlies San Antonio Spurs–Denver Nuggets Seattle Sonics–Sacramento Kings Dallas Mavericks–Houston Rockets A párharcok április 23-án kezdődnek, és négy nyert mérkőzésig tartanak.Az elmúlt tíz év döntői
2003–04 Detroit–L.A. Lakers 4-1 2002–03 San Antonio–New Jersey 4-2 2001–02 L.A. Lakers–New Jersey 4-0 2000–01 L.A. Lakers–Philadelphia 4-1 1999–00 L.A. Lakers–Indiana 4-2 1998–99 San Antonio–New York 4-1 1997–98 Chicago–Utah 4-2 1996–97 Chicago–Utah 4-2 1995–96 Chicago–Seattle 4-2 1994–95 Houston–Orlando 4-0
Keleti Főcsoport
Miami Heat–New Jersey Nets
Detroit Pistons–Philadelphia 76ers
Boston Celtics–Indiana Pacers
Chicago Bulls–Washington Wizards
Nyugati Főcsoport
Phoenix Suns–Memphis Grizzlies
San Antonio Spurs–Denver Nuggets
Seattle Sonics–Sacramento Kings
Dallas Mavericks–Houston Rockets
A párharcok április 23-án kezdődnek, és négy nyert mérkőzésig tartanak. Az elmúlt tíz év döntői
2003–04 Detroit–L.A. Lakers 4-1
2002–03 San Antonio–New Jersey 4-2
2001–02 L.A. Lakers–New Jersey 4-0
2000–01 L.A. Lakers–Philadelphia 4-1
1999–00 L.A. Lakers–Indiana 4-2
1998–99 San Antonio–New York 4-1
1997–98 Chicago–Utah 4-2
1996–97 Chicago–Utah 4-2
1995–96 Chicago–Seattle 4-2
1994–95 Houston–Orlando 4-0
-->