2005.04.15. 00:00
Vágó István titkos gyereke
Sokakat megrázott a több mint háromszázezer ember halálát okozó szökőár híre. Van, aki titkolja, hogy segített. A politikusok egy része viszont csak ígérte, hogy támogatja a rászorulókat.
[caption id="" align="alignleft" width="149"] Vágó István eddig titkolta, hogy segített. Azt mondja, nem azért tette, hogy kérkedjen vele.
[/caption]Legalább ötezer gyermek maradt árván Délkelet-Ázsiában a karácsonyi szökőár után. Több mint egymillió embernek azóta sincs otthona. A katasztrófa után a világ minden részéről segítettek az életben maradottaknak. Magyarországról több mint tízezren csatlakoztak a Fogadj örökbe egy gyermeket! akcióhoz.
Köztük Vágó István, aki meglepődött, mikor arról kérdeztük, miért vállalta feleségével egy gyermek jelképes örökbefogadását. – Nem akartam korábban erről beszélni – mondta a műsorvezető –, mert nem azért tettük, hogy kérkedjünk vele. Nekünk nem megterhelő az az összeg, amelynek a fizetését vállaltuk. Úgy tervezzük, ezt a támogatást nemcsak az akció idején, hanem a későbbiekben is folyósítjuk. Vágó azért titkolta jótékony tettét, mert nem akarja, hogy egyesek vádaskodjanak: miért a messzi Srí Lanka lakosain segít, mikor itthon is sokan rászorulnának. – A hangoskodók nem tudják, hogy itthon is több jótékony szervezet tagja vagyok. De a lényeg mindig, a segítség.
Feledékeny képviselők
Budapest a katasztrófa után rendkívüli testületi ülésen döntött a segítségről. Ötvenmillió forintot és egy víztisztító berendezést küldtek Délkelet-Ázsiába. A közgyűlés politikusai azonban ígéreteik ellenére nem jeleskedtek: a 67 képviselő közül mindössze huszonhárman vállaltak jelképes örökbefogadást.
Demszky Gábor főpolgármester
A januári közgyűlésen tudatta, hogy két gyereket fogad örökbe a cunami áldozatai közül. – A szüleiket elvesztett, árván maradt gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben – mondta.
Bombera Krisztina műsorvezető
Bajban voltak, segíteni akartam nekik. Jó kezdeményezésnek tartottam a Baptista Szeretetszolgálat ötletét. Bízom bennük, több munkatársukat is ismerem, így biztos vagyok benne, hogy a pénz jó helyre kerül.
Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes
Két gyerekem van, ezért is segítek olyanokon, akik a tragédia miatt család nélkül nőnek fel. Harminchatezer forintot ajánlottam fel, amiből megfelelő ételhez, ruhához juthatnak.