Ország-világ

2005.05.07. 00:00

A gyerekseregé a pálya

Árvay Sándor

Sebestyén Katalin (30 éves) végzettségét tekintve testnevelő tanár, közgazdász-sportmenedzser és tenisz szakedző. Hivatalos megfogalmazás szerint a minitenisz magyarországi nemzeti koordinátora. „Nélküle nincs hazai gyermektenisz” – jellemzi őt a wimbledoni bajnok Taróczy Balázs, a Raiffeisen Grand Prix profi versenysorozat tornaigazgatója, ki nem is sejtette, hogy „saját” eseményének teremtett konkurenciát, amikor a felnőttek programjának „betétversenyeként” pályára hívta a kis nebulókat. Ellepték a pályákat, s hozták szurkolóikat, a szülőket, rokonokat, barátokat is. S ahogy vége volt saját versenyüknek, oda kucorogtak a „nagyok” pályája mellé, s lesték a profik minden mozdulatát.

– Itt, Budapesten „csak” nyolcvanheten játszottak, de két héttel korábban Tiszaföldváron 192 indulónk volt – mondja Sebestyén Katalin, ki jelzi, hogy nem egyszerű egy napba sűríteni a programot. – A minitenisz néhány év alatt behálózta az egész országot. Négy évvel ezelőtt ötven iskolával kezdtünk, ma már száz felett van a programban részt vevő intézmények, klubok száma. A felszerelés nem kerül pénzbe az iskolának.

A nemzetközi szövetség (ITF) a minitenisz-mozgalom beindításához, a 6–10 éves korosztály megnyeréséhez oktatási anyagot, instruktort és pénzt is ad az első évben, utána azonban hagyja saját úton lépdelni az egyes országokat. Nálunk a Heraklesz- illetve a Sport XXI. programba bejutással maradt annyi állami pénz a gyerkőcök játékának támogatására, hogy immár a „követésre” is jut figyelem. Az iskolai oktatásba épülő miniteniszből kinövő játékosok a sportegyesületekben folytathatják. Pécs, Székesfehérvár, Balatonfüred, Sopron, Győr, Szombathely, Tapolca, Martfű, Tiszaföldvár, Szentes, a pesti Bókay-kerti sportközpont jelenti a bázist. Információ: Sebestyén Katalin 06-30/9501-285, e-mail: [email protected]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában