Ország-világ

2005.05.03. 00:00

A vita tárgya: ki a gerinces Csepelen?

Zsidai Péter

Tóth Mihály, Csepel polgármestere szerint Demszky Gábor nem mondott igazat a múlt csütörtöki közgyűlésen. A főpolgármester a csepeli gerincút miatt házaiktól megválni kényszerülő tulajdonosoknak kijelentette, a csepeli önkormányzatnál tiltakozzanak. Mivel a két önkormányzat megállapodott, hogy a vásárlásokat és a kisajátításokat Csepel intézi. Tóth Mihály szerint Demszky azért nem mond igazat, mert ők csak előkészítőként és lebonyolítóként működnek közre. Az ingatlanokat a főváros vásárolja meg a tulajdonosi bizottság jóváhagyásával.

A százharminckét érintettből harmincöten nem tudták elfogadni a kínált árat. Somlyódy Csaba, a bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, olyan tulajdonosokról van szó, akik többedmagukkal birtokolják az ingatlanokat. – Előfordul, hogy a 6–7 tulajdonos nem tud megegyezni, ki mennyit kapjon. Többen az értékbecskéskor arra hivatkoztak, hogy a tulajdoni lapon bejegyzett résznél nagyobbat használtak az ingatlanból. Mi azonban csak a földhivatali bejegyzést tudjuk elfogadni – mondta a Reggelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában