Ország-világ

2005.05.10. 00:00

Tony Blair egyelőre kitart és marad

Tony Blair hétfőn erőteljesen visszautasította a pártjában azokat, akik a brit miniszterelnök lemondását követelik.

Gyulay Zoltán

Lázadás tört ki tegnap a brit Munkáspárt soraiban. Néhány nappal Tony Blair mérsékelt választási győzelme után nem csitul a hangjuk azoknak, akik a miniszterelnök közeli visszalépését szorgalmazzák. A párt egyre több képviselője zárkózik fel a követelés mögé. Vasárnap már két korábbi miniszter, Frank Dobson és Robin Cook is azt követelte Blairtől, hogy vonja le a személyes következtetéseket az alsóház ötvenhét mandátumának elvesztéséért. Dobson úgy vélte, Blair személye immár súlyos teherként hárul a Munkáspártra.

„A harmadik ciklust is megnyertük, és ezért köszönettel tartozunk Tonynak” – hangsúlyozta Ian Davidson. „De előre kell tekintenünk, nem pedig hátra. Azt kell mérlegelnünk, miképpen tudnánk a negyedik alkalommal is győzni.” Ugyanakkor Peter Hain északír képviselő védelmébe vette a kormányfőt. Szerinte elsősorban a május 17-én bemutatandó kormányprogramra kell összpontosítani. „Mivel a párt harmadszor is első lett, értelmetlen Blair közeli utódlásáról vitatkozni” – tette hozzá. Blair egykori szóvivője és közvetlen híve, Alastair Campbell szerint teljesen biztos, hogy a miniszterelnök teljes négy évig továbbra is a Downing Street 10. lakója marad. Egy friss közvélemény-kutatás viszont azt mutatja, hogy minden második brit állampolgár kívánatosnak tartaná, ha Blair legkésőbb egy éven belül lemondana. Labour-körökben azt rebesgetik, hogy Blair helyére a választás igazi győztese, Gordon Brown pénzügyminiszter lép. Voltaképp ugyanis az ő nevéhez kötődik a brit gazdasági siker, míg az iraki háborúban mutatott magatartása miatt a miniszterelnök végképp elveszítette korábbi vonzerejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában