Ország-világ

2005.06.28. 05:38

Sztárcsemeték sorsa

Gyulay Zoltán

„Egyszerűen nem felel meg a valóságnak” – közölte szóvivője útján Sharon Stone (47). Mármint az, hogy ötéves kisfiát, Roant néhány percre a tűző napon egy lezárt kocsiban hagyta őrizetlenül, s csak később vitte magával az étterembe. Brit laptudósítások szerint Stone a londoni The Ivy nevű elegáns étteremben ebédet beszélt meg egy férfival, az alvó Roant pedig az autóban hagyta. Lesifotósok a szélvédőn keresztül lefényképezték, hogy az utastérben harminchárom fokot mutatott a hőmérő. „Megdöbbentő volt, hogy a fiát bezárta a kocsiba. Hiszen csak néhány mérföldnyi távolságra lakik onnan, akár otthon is hagyhatta volna” – mondta az egyik fotós, aki szerint a sok vakuvillanás is megzavarhatta a gyermeket. Sharon viszont megjegyezte, hogy őt pedig a mindenhol leskelődő fotósok zavarják.

Tom Cruise (42) körültekintőbben gondoskodik gyermekeiről. „Az a tanítási technika, amelyet a Scientology egyház alkalmaz, egyedülállóan képes a rendkívüli képességek kifejlesztésére és használatuk megtanítására; tudásukat arra fordítják, hogy a diákok önállóan gondolkodjanak” – állítja a színész. A szekta információi szerint Németországban a nemzetbiztonságiak figyelik őket, Cruise ezt „bigott” kérdésfeltevésnek minősítette. Véleménye szerint a Scientology „nem dogma, hanem olyan eszköz, amelyet az ember az élet megjobbítására fordít”. A színész a továbbiakban is védelmébe veszi a sokfelé vitatott, másutt viszont bejegyzett szektát, illetve módszereit: „Egyáltalán nem tanítom a gyermekeimet; olvasnak és maguk fedezik fel a dolgokat, amelyek az életet, valamint a különböző kultúrákat és vallásokat érinti. Ez az egyoldalúság teljes ellentéte. Scientológus vagyok. A gyermekeim érzékelik, hogy ez mennyire segíti az életüket, és úgy látják mindazt, amit cselekszem. Mindent meg akarnak ismerni”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában