2005.06.23. 00:00
Vádat emeltek az ügyészek a rendőr tábornok ellen
Vádat emelt Sutka Sándor, nyugalmazott rendőr tábornok és társai ellen a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Sutka Hajdú-Biharban tíz évig, majd Veszprém megyében néhány hétig állt a megyei rendőr-főkapitányság élén. Őt hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség, állítólag felbujtóként.
Hogy pontosan mi a vád alapja, egyelőre nem tudható. Mint ahogy az sem, hogy mit takar a vádiratban a többi vádlottra vonatkozó lőfegyverrel visszaélés és adócsalás. Mindenesetre Sutka mellett vádlott lett Hajdú-Biharban volt két helyettese, Ruszó Gyula, gazdasági főkapitány-helyettes és Kiss János, közrendvédelmi főkapitány-helyettes, a megyei főkapitányság egyik osztályvezetője, Debrecen városi kapitánya, egy rendőr gépkocsivezető és három civil. A vádbeli cselekmények 2001– 2003-ban történtek. A Legfőbb Ügyészség 2003 októberében jelentette be, hogy eljárás indult az őrizetbe vett, majd letartóztatott két főkapitány-helyettes és más személyek ellen.
Sutkát tavaly márciusban gyanúsították meg, miután Lamperth Mónika belügyminiszter nyugállományba helyezte.