Ország-világ

2005.07.07. 06:20

Kábítószer-kereskedőket fogtak el Budapesten

Sz. L.

Kedden három komolyabb súlyúnak tartott drogkereskedőt is elfogott a rendőrség. A XI. kerületi Budafoki úton kapták el a nyomozók a szír M. B.-t (41), aki az alapos gyanú szerint 2004 májusától 2005. február végéig főleg heroint értékesített a Keleti pályaudvaron és környékén. Ugyancsak kedden fogták el T. Lászlót (25), akinél a házkutatás során fél kilogramm marihuánát, harminc gramm amfetamint és hatvan darab ecstasy tablettát találtak. T. Lászlóról állampolgári bejelentést kaptak a rendőrök, hogy a X. kerületben kábítószert terjeszt. A BRFK kábítószer-bűnözés elleni nyomozói akciót szerveztek a férfi és társai elfogására. Elsőként W. H. (38) bukott le, akitől két darab ecstasy tablettát foglaltak le.
A férfi által elmondottak alapján fogták el a nyomozók L. Zoltánt (24) és J. Miklóst (21), akiknek a kocsijából kétszáz gramm marihuána és huszonkilenc darab ecstasy tabletta került elő. Ezt követően kapták el a kábítószereket értékesítő T. Lászlót.
T. Lászlót és L. Zoltánt őrizetbe vették a rendőrök, akik indítványozzák a bíróságnak a két gyanúsított előzetes letartóztatását. A többiek szabadlábon védekeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában