2005.07.22. 00:00
Schumi fél a blamától Hockenheim előtt
Tavaly ilyenkor száz világbajnoki ponttal, tíz futamgyőzelemmel érkezett Hockenheimbe. Idén mindössze 43 pont és egy kétes értékű indianapolisi siker Michael Schumacher (36) mérlege. A hétszeres világbajnok tart a vasárnapi németországi fellépéstől.
Hazai pályán leégni az igazi blama. Megtapasztalta ezt már a BMW is az utóbbi két esztendő otthoni futamain… S most a Ferrariban ülő Schumi retteg a vasárnapi fellépéstől. A szurkolóknak elegük lett a sikertelenségből. Silverstone idején már csak 6,5 millióan figyelték az angliai futam tévéközvetítését – éppen feleannyian, mint
a korábbi esztendők nagy győzelmei során. A számok magukért beszélnek.
Miként azok az adatok is, amelyek azt jelzik, hogy az egykoron büszke Ferrari-csúcsminőség – a német Bild hasonlatával élve – egyszerű kis „spagettitechnológiává” fejlődött vissza, miközben a vetélytársak elrobogtak a nem is olyan régen még legyőzhetetlen tűzpiros nyilak mellett. Magny-Cours futamán a világbajnok német pilóta 75 másodperces hátránnyal pöfögött be a győztes Montoya (29) Mercedes kocsija mögött, s a vébé- pontversenyben a Renault-király spanyol Alonso (23 éves/77 pont) és a Mercedest kormányozó finn Räikkönen (25/51) külön minőséget képvisel.
Az olasz Scuderia aligha tud beleszólni a lapok leosztásába…
A német szurkolók már azt kérdezgetik, ünnepelhet-e még a Ferrari csapatával 2006 végéig szerződésben álló Schumi valaha is futamgyőzelmet. Ha az amerikai botránynagydíj hat autós versenyén begyűjtött elsőséget nem számítjuk, akkor 2004. október 10-ig kell visszanyúlnunk: kilenc hónappal ezelőtt a Japán Grand Prix volt az utolsó igazi Schumi-siker helyszíne.
A Ferrari lelassult. Az okot keresik-kutatják a műszakiak. Új
aerodinamikai egységet építettek a világbajnok autójába. A Bologna és Firenze közötti mugellói pályán a héten a nagyközönség és a sajtó teljes kizárásával tesztelik a változtatást, az új beállítást. Luca Badoer 1:23.3-as ideje még igencsak elmaradt Barrichello tavalyi, februári legjobbjától, Schumi aztán a szerdai hőségben 85 körön át próbálgatta az új kocsit, s valamivel többet kihozott belőle (1:21.6), de még ez is három másodperccel kevesebb, mint a másfél évvel ezelőtti itteni rekordidő.
A blama elkerüléséért valóban mindent megtesz a csapat. Paul Ricard dél-franciaországi méregdrága tesztpályáját (32 ezer euró, azaz nyolcmillió forint a napi bérleti díj) például két év után újból igénybe vette a két saját edzőpályával rendelkező Ferrari, hogy a Le Castellet-i létesítményben két különböző vonalvezetéssel próbálgassa az új Bridgestone gumikat.
A technikusok ugyan ingatták a fejüket, mondván, semmi értelme ennek a tesztelésnek, hiszen ilyen összetételű aszfaltcsík egyetlen Forma–1-pályán sincs. Schumi azonban hajthatatlan volt:
– Mindent megteszünk, ami csak lehetséges, de be kell látnunk, hogy sokszor ez is kevés – hangzott a világbajnoki címvédő nem túl optimista előrejelzése a vasárnapi németországi futam előtt. – Soha nem fogjuk feladni a harcot, hiszen a Ferrari mindig is híres volt küzdőszelleméről. Nem vagyunk esélytelenek, de nagyon nehéz helyzetbe kerültünk.
Barátnője veséjét kapta meg Niki Lauda
Újabb veseműtéten esett át a korábbi világbajnok osztrák Niki Lauda (56). Három héttel az operáció után a repülőtársaság-tulajdonos sztárpilóta vasárnap már ismét ott lesz a Forma–1 futam helyszínén: Hockenheimben az RTL tévétársaság szakértőjeként dolgozik. Lauda 1997-ben már átesett egy transzplantáción, akkor bátyja, Florian veséjét kapta meg, ám a közelmúltban kiderült, hogy az új szerv nem működik tökéletesen. A hír hallatán Birgit, a pilóta fiatal élettársa vállalta a donor szerepét. A 26 éves osztrák stewardess négy napig volt kórházban, Lauda egy hét után hagyta el a bécsi klinikát, mindketten egészségesek.