Ország-világ

2005.07.28. 00:00

Továbbra is téma Orbán Viktor erdélyi mondata

Gyurcsány Ferenc tegnap „háború helyett demokratikus versengésen alapuló együttműködést ajánlott” a nagyobbik ellenzéki pártnak.

Szakács Á.

Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének múlt hétvégi tusnádfürdői megjegyzése nem méltó sem hazafihoz, sem demokratához – mondta sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Ezzel arra a mondatra gondolt, amelyben Orbán történelmi példákra utalva azt közölte: a baloldal időnként rárontott a nemzetre. – Ez egy goromba és brutális mondat volt, nemcsak a magyar baloldalt, hanem valamennyi magyar demokratát sért, mivel megkérdőjelezi azon jogukat, hogy a legnagyobb ellenzéki párttól eltérően gondolkodjanak – mondta Gyurcsány. A kormányfő szerint a demokratikus együttműködés és versengés alapfeltétele, hogy a vetélytársak ne vitassák el egymástól egymás hazafiságát és demokratikus meggyőződését, azt, hogy valamennyien Magyarországon a haza, a nemzet javát akarják.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője lapunk kérdésére kifejtette: a Fidesz elnöke nem szorul magyarázatra, beszédében egyértelműen utalt azokra a történelmi példákra amelyben a magát baloldalinak valló pártok a nemzeti érdekekkel szemben léptek fel. Egyébként Gyurcsánynak szembe kellene néznie a tényekkel: miközben magát nagy hazafinak tartja, addig a határon túl minden üzenetét kifütyülik, egyes helyeken pedig csak úgy tud beszédet mondani, ha a rendőrök eltávolítják a helyi tiltakozókat. Ha valaki magát nemzetinek vallja, akkor a határon túli magyarok ügyében is tesz, kár, hogy eddig ez nem sikerült a kormányfőnek. Hozzátette: Gyurcsány inkább az ország gondjaival foglalkozzon és ne szövegkörnyezetből kiragadott mondatokat magyarázzon félre.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában