Ország-világ

2005.07.15. 00:00

Zuglótól a zsinagógáig

Slágereket zengtek róla az ötvenes években. A villamosított busz valóban különleges járgány. Hangulatos és környezetbarát. A 74-esen utaztunk Pesten. A Csikágóban és Zuglóban.

Rados Virág

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Slágereket zengtek róla az ötvenes években. A villamosított busz valóban különleges járgány. Hangulatos és környezetbarát. A 74-esen utaztunk Pesten. A Csikágóban és Zuglóban.
[/caption]Rosszul kezdődik. Nem elég, hogy a zsinagógánál jó tíz percet vártunk a 74-esre, már az első megálló előtt le kell róla szállni. – Baleset történt – mondja a sofőr a mikrofonba. – Nem tudom, mikor mehetünk tovább. Kinyitja az ajtókat. A Dohány utca és a Kazinczy kereszteződésében szanaszét hevernek az üvegcserepek és a piros féklámpadarabkák. A sötétkék Citroën félig keresztbe áll az úton, az eleje teljesen levált. A felgyűrődött motorháztető alatt látni az autó gépgyomrát. A rövidnadrágos fiatal férfi a rendőröket hívja. Elkeseredve mered művére. – Én vagyok a hibás – sóhajt. – Nem adtam meg az elsőbbséget.

Odébb miniszoknyás, csinos fekete nő mobiltelefonál. A srác az ő Renault-ját húzta meg, de csak hátul, a bal oldalon sérült valamelyest. A helyszínelők még sehol nincsenek. Már készülünk rá, hogy más közlekedési eszköz után nézünk, amikor a trolibuszvezető gondol egyet. Megpróbálja kikerülni a kalamajkát. Óvatos manőverezés után sikerül.
Zötykölődünk az üléseken, akár a vidámparkbeli rázkódó puffokon. A piszkos üvegablakon keresztül úgy tűnik, mintha a házak ugrálnának. Cirádás erkélyeik, faragott kapuik, gipszdíszeik járják föl-le a táncot.

– Ronda egy busz – biggyeszti ajkát felszálláskor egy hatvan körüli asszony. – Ki kellene már venni a forgalomból. És ezért fizetünk vagyonokat. – Anasztázia a troli rozsdásan hámló, hajdan piros fényezésére mutat. De ez még mindig jobb, mint állandóan dugóba keveredni az autóval. Diósi Tivadar mindennap trolin jár munkába. – A kocsit csak hét végi bevásárláshoz használom – mondja. – Ha trolival járok, nincs gondom a parkolásra. Így kényelmesebb.

Két kisfiú kapaszkodik fel a Városliget után. Nyomukban szelíd arcú nő. A gyerekek lecsapnak az első páros ülésre, elfészkelődnek rajta: onnan látni ki legjobban. Előrenyújtott nyakkal lesik az utat. – Kiskoromban szarvasbusznak hívtam – meséli a troliról az egyik kissrác. Sándor (12) a nagyobbik a két testvér közül. – Imádnak utazni – mosolyog Takács Salamonné Heni (37), az anya. – Sándornak van a hátizsákjában papír, ceruza. Felírja a megállókat. Kívülről fújja az egész menetrendet.

A háromtagú család egy zuglói bölcsődébe igyekszik. Heni ott gondozónő. Egyedül neveli fiait, a szünidőben nem tudja hová rakni őket. A munkahelyén ezért megengedték, hogy ők is vele jöjjenek. – Tavaly halt meg a férjem – mondja. – Nagymama nincsen, sajnos. Állami gondozottak voltunk mind a ketten. Egyre üresebben robog a busz végig a kertvároson. Az út menti fasor zöld alagút, balról sivár kockaházak fehérlenek. Csáktornya park, végállomás. A BKV-bódéban a sofőrök tízóraiznak. Kifli, szalámi, zöldpaprika. – Tudta, hogy már a háború előtt volt troli? – kérdi Major Csaba (34). – 1933 decemberében indult három kocsival. Ezt kevesebben tudják, mint azt, hogy 1949-ben született újjá. Sztálin hetvenedik születésnapján. Azért hetvenes minden szám. Kollégái nevetnek. Egyikük hangosan felkiált: – Ez az ember valóságos élő lexikon! Az égadta világon mindent tud a troliról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában