2005.08.06. 00:00
A mentelmi jogra hivatkozó Szabó Zoltán a Fidesz dolgát könnyítette meg
Szabó Zoltán és az alkoholszonda története egy átlagos nap politikai történései közepette legfeljebb a hírek végén szerepelhetne, de a képviselő most különösen rossz időben, rossz pozícióból használta fel mentelmi jogát.
Először. Már önmagában az is nagy port kavart az elmúlt hónapokban, hogy több országgyűlési képviselő tagadta meg az alkoholszonda megfújását, ami egyrészről nagy felháborodást keltett, másrészről pedig élénk reagálást váltott ki az illetékesekből. Lamperth Mónika belügyminiszter például ígéretet tett arra, hogy ebben az esetben bezárják a mentelmi jog által nyitott kiskaput. A Fidesz képviselőinek szonda-ügyei pedig annyira fontossá váltak, hogy a nagyobbik ellenzéki párt szükségesnek látta szigorítani saját frakciószabályzatát, amely immár kizárással fenyegeti a rendőri intézkedés alól kibújni igyekvőket.
Másodszor. Ha ebben az esetben egyáltalán lehet időzítésről beszélni, akkor nyilvánvaló, hogy Szabó Zoltán a lehető legrosszabb pillanatot választotta pezsgőbontásra. A kormány SMS-kampányának múlt heti kérdése ugyanis éppen arról szólt, hogy megengedhető-e kis mennyiségű alkohol fogyasztása vezetés előtt. A kampány tervezői vélhetően nem Szabó Zoltánra gondoltak a kérdés megfogalmazásakor, de a szocialista képviselő könnyebbé tette a Fidesz számára, hogy élesen bírálja a kormányzati kezdeményezést. Ahogyan egy Fideszes képviselő fogalmazott, a kormány ezzel eldöntötte azt a kérdést, hogy iszik vagy vezet. Sokat és sokan támadták a kormány legújabb kampányát, még az SZDSZ is bírálta a kérdezősködést. De egyik bírálat sem volt eddig olyan egyértelmű és magát a kezdeményezést komolytalanná tevő, mint az, amikor a Fidesz összekapcsolta Szabó szondázását és a kormányzati kampányt.
Harmadszor. Molnár László bukása után az MSZP Szabó Zoltánt jelölte az Orbán Viktor gazdagodását vizsgáló bizottság élére. A Fidesz taktikája eddig is az volt, hogy az Orbánt ért vádak elhárítása mellett, de egyre inkább helyette magát a bizottságot, pontosabban annak szocialista politikusait igyekszik hitelteleníteni. Mintha átok ülne az Orbán-bizottságon – már a szocialisták nézőpontjából. A testület elnökei egymás után adnak a Fidesz számára érdekesebb témát a bizottság eredeti tárgyánál. A Fidesz politikailag racionálisan cselekedett, amikor azonnal ráugrott az új bizottsági elnök ügyére, hogy továbbra is minden lehetséges eszközzel zsákutca felé terelje a vizsgálóbizottságot.