Ország-világ

2005.08.04. 07:55

A pestiek fütyülnek a panelpénzre

Minden, a hetvenes években épült panelházra ráférne az ajtó- és ablakcsere, tetőszigetelés, gépészeti felújítás. Mégis a négyszázezer pesti panelből eddig csak 11 (!) pályázott támogatásra.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="154"] A Panelprogram kedvező feltételeket nyújt a felújításhoz, ám sok lakónak erre egyáltalán nincs pénze
[/caption]– Januárban húszezer forint feletti a fűtésszámlánk. Csak azért, mert nem jól zárnak az ablakok. A szél hangosan süvít be a szobába, mert az erkélyajtó sem illeszkedik a keretbe – tajtékzik Máriási Antal a XV. kerületi Nyírpalota utca egyik tízemeletesének negyedik emeletén. – Az erkélyen a korlát annyira elrozsdásodott, hogy egy darab leesett az utcára. Szerencse, hogy nem valakinek a fején landolt. Soroljam még? – kérdezi csüggedten a harmincéves autószerelő. Beszélt már erről békésen és nyomdafestéket nem tűrő módon is a lakógyűléseken. Hiába támogatták a résztvevők az épületfelújítást, csak huszonöten voltak a háromszázból. Ez kevés a döntéshez. Egyébként sincs pénze a háznak, most festették ki a lépcsőházat. Bár Antalék önerő híján nem tudnak pályázni a kormány Panelprogamjára, a hozzájuk hasonló helyzetben lévő ipari technológiával épült házak még megtehetik, szeptember végéig. Így végre Budapesten is elindulna a panelrekonstrukció.

– Négy év alatt tizenegy pályázat érkezett hozzánk öt fővárosi kerületből. Ezzel szemben Pécsről tavaly 108 épület jelentkezett, az apró Csongrád megyei Mórahalomról pedig 21! – mondja Leitner József, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökhelyettese. – Összesen 1134 pályázatot bíráltunk el, és csak kilenc nem kapta meg a támogatást. A budapestiek viszont nem képesek összefogni! –vonja le a következtetést az elnökhelyettes. Persze a fővárosi több száz lakós közösségek nehezebb helyzetben vannak, mint a vidéki pár lakásos társasházak. Itt ritkán fordul elő, hogy egy lakógyűlés határozatképes.

– A társasházak hátrányos helyzetben vannak a szövetkezeti lakásokkal szemben is – hívja fel a figyelmet egy további problémára Hajdu László XV. kerületi polgármester. – Ez utóbbiak évtizedek óta önállóan gazdálkodnak, míg a társasházak csak most tanulgatják, hogyan kezeljék a pénzüket. Ráadásul a szövetkezeti házakban egyszerű többség kell a döntésekhez, a társasházakban pedig kétharmados. Náluk összesen 112 panelház van, amiből 30 szövetkezeti. A következő három évben várhatóan valamennyi pénzt ők visznek majd el.

Derce Tamás újpesti polgármester szerint nevetséges a kormány Panelprogramja. Ők nem pályáznak, inkább létrehoztak egy saját kerületi támogatási rendszert. Ez két éve működik, 100 millió forintot osztanak szét. – Alkotmányellenes és érthetetlen, hogy a kormány miért csak az ipari technológiával épített házak korszerűsítését támogatja. De annak sincs értelme, hogy darabjaiban foltozgassák a házakat. Ha az egészet egyszerre helyreállítanák, olcsóbb és hatékonyabb is lenne – magyarázza. A lakáshivatal elnökhelyettese úgy becsüli, hogy idén több pályázat érkezik Budapestről, mint a korábbi években. Talán megmozdulnak végre a pestiek is, bizakodik a szakember.

Harmadával csökkenhet majd a rezsiköltség

A panelprogram szerint az állam maximum 400 ezer forintos támogatást ad egy lakás felújításához. Ehhez ugyanekkora összeget kell hozzátennie a tulajdonosnak és az önkormányzatnak is. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott elmondta, hogy eddig kétezer lakást újítottak fel. Ennek köszönhetően 10–30 százalékkal nőtt az energiamegtakarítás a lakásokban.

panelből eddig csak 11 (!) pályázott támogatásra. Tóth Tímea Harmadával csökkenhet majd a rezsiköltség A panelprogram szerint az állam maximum 400 ezer forintos támogatást ad egy lakás felújításához. Ehhez ugyanekkora összeget kell hozzátennie a tulajdonosnak és az önkormányzatnak is. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott elmondta, hogy eddig kétezer lakást újítottak fel. Ennek köszönhetően 10–30 százalékkal nőtt az energiamegtakarítás a lakásokban. A Panelprogram kedvező feltételeket nyújt a felújításhoz, ám sok lakónak erre egyáltalán nincs pénze -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában