Ország-világ

2005.08.25. 00:00

Apró faluból nőtt ki a gazdag kisváros

Alighanem egyetlen város sem fejlődött annyit az utóbbi tizenöt évben, mint Budaörs. És egyetlen településnek sem változott meg ennyire az arculata.

Vajta Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="224"] Csendes falunak tűnik, pedig a valóság az: élő, mozgalmas város, amelyik karnyújtásnyira van a fővárostól
[/caption]Az egykori egyutcás falu nem csak nevében lett igazi várossá. A legnagyobb multinacionális cégek telepedtek itt meg. A tőke beáramlása hatalmas bevételt hoz a településnek. Az évi ötmilliárd forintos iparűzési adóból arra is futotta, hogy néhány éve saját erőből felújítsák az 1-es főutat. Pedig nem is az önkormányzat, hanem az állam feladata lett volna. Budaörsön találjuk talán a legbiztonságosabb közúti közlekedési feltételeket. A veszélyes kereszteződéseket körforgalommá alakították. Szükség is van rájuk, annyira megnövekedett a forgalom, ahogyan a város kinőtte magát. S mindezek ellenére Budaörs mégsem vált élhetetlen településsé. Tágas terek, széles, virágos utcák jellemzik. Itt még a harmincéves lakótelep is barátságos.

Buksza Pétert (31) is ez vonzotta, amikor otthont keresett magának és családjának. Azelőtt Budán lakott, majd amikor úgy adódott, hogy elköltözik szüleitől, Budaörsön lelte meg az otthoni hangulatot. Itt meg is tudta fizetni. Pedig nincs messze a fővárostól. Forgalomtól függően 20-50 perc alatt be lehet jutni a belvárosba. Sok mindent meg lehet találni
itt, hiszen Budaörsön mozi és nagyon színvonalas színház is működik. Horváth Dániel (77) nyugdíjas sem tud semmi rosszat mondani Budaörsről. Pedig évtizedek óta itt él, így végig követte a változást, amin rohamléptekben ment keresztül a város. Tomcsányi Pálné (62) huszonnyolc éve költözött ide. Akkoriban épült a lakótelep, és még sárban jártak az emberek az utakon. Ma már nem menne el innen, olyan jó a levegő. Krammer Lászlóné (54) fagylaltos csak a cukrászda forgalmára panaszkodik egy kicsit. Régen vasárnaponként a családok kint korzóztak az utcákon. Ilyenkor elmaradhatatlan program volt a fagylaltozás. Ma már elvonja a vendégeket a bevásárlóközpont. Krammerné harmincöt éve lakik Budaörsön. Rá sem lehetne ismerni az akkori kis falura – mondja. Sok sváb lakott itt akkoriban. Még a sarki zöldséges is. Cváncig néninek hívta mindenki, mert németül számolta a fizetnivalót.

A Budaörsön zajló változásokat jól mutatja az épülő új városháza épülete. Az ígéretek szerint októberben kulcsrakész lesz a ház. Az eseményt kulturális és szórakoztató programokkal ünnepli meg a város apraja-nagyja. A régi polgármesteri hivatal felújításával, hozzáépítéssel 7100 négyzetméter hasznos területű közösségi központtá bővítik. Itt a regionális igazgatási centrum, egy kiállításoknak otthont adó átriumos aula, hangulatos belső udvar, a polgárok háza és egy kávézó is helyet kap. Mellette hatvan parkoló fogadja az autósokat, és kétezer négyzetméteres parkos zöldövezet a járókelőket. A megnyitóünnepségen mutatják be a város új kabalafiguráját is, amire a hivatal pályázatot írt ki a budaörsi gyerekeknek.

Korábban a történelmi városközpontot újították fel. A Templom tér, az Esze Tamás, a Nefelejcs és a Stefánia utca és az Ébner-köz határolta területen félmilliárd forintból épült díszburkolat és park. Megnyílt az idősek otthona, ahol ötven rászoruló részesülhet minőségi ellátásban. Tavasszal átadták az újonnan épített, 15 lakásos szociális bérházat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában