Ország-világ

2005.08.05. 00:00

Arab focisták magyar bilincsben

Rendőrségi razzia zajlott szerdán este a békéscsabai Fiume Szállóban: a hatóság arab fiatalokat állított elő a meglehetősen hangos akció során. Az eset előzménye egy kisebb konfliktus az itt edzőtáborozó emirátusi focisták és egy bowlingterem biztonsági embere között. A londoni merénylet óta egész Európában általánossá vált a bizalmatlanság a muzulmánokkal szemben.

Nyemcsok László (Békéscsaba)

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Az Emirátusok egyik ifjúsági csapatának tagjai a békéscsabai incidens után. Szerintük a rendőrség túlreagálta a bowlingpályán történteket. A rendőrkapitány szerint azonban a bejelentést komolyan kellett venni.
[/caption]A Csaba Center biztonsági szolgálatának vezetője este kilenckor annyit látott monitorján, hogy nagyon sok fekete bőrű fiatal állja körül és bántalmazza kollégáját. Beszólt a rendőrségre, hogy nagy erőt kér, mert „harminc külföldi menekülttáboros” veri a biztonsági őrt, aki egyedül nem tud mihez kezdeni. Békéscsabán menekültszállás működik, és a városban korábban az ott lakók több incidens részesei voltak, díszburkolatot szedtek fel a belvárosban, történt életveszélyt okozó hasbaszúrás és garázdaság is. A játékteremben szerdán este szolgálatot teljesítő biztonsági őr lapunknak elmondta: az arab fiatalok kedden is jártak a plázában és bowlingoztak. Játszani szerettek volna szerdán is, és nem értették meg, hogy minden pálya foglalt. Német lányok mellé telepedtek, akiket azonban láthatólag zavartak a játékban. A biztonsági őr ezért megpróbálta hazaküldeni őket. Ennek nem tettek eleget, sőt, az egyik fiatal kötözködni kezdett az őrrel. A focista ütni és rúgni is próbált. „Boksz, boksz” – mondta és mutatta, de a biztonsági őr megpróbálta nyugalomra inteni őt. Az arab focista mintegy harminc társa odasereglett, ráncigálás, kiabálás következett.

Amikor a rendőrök kiérkeztek, az arab fiatalok (valójában az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett utánpótláskorú focistái) éppen leértek a pláza második emelétől. Az egyenruhások igazoltatni akarták őket, a fiatalok ettől megrémültek, pánikba estek és elszaladtak. A rendőrök a Csaba Centertől vették üldözőbe az arab fiúkat. Volt, akit az utcán fogtak el és bilincseltek meg, másokat a szálláshelyükön, a belvárosi Fiume Szállóban. Az Abu Dzabiból érkezett futballisták vezetői kiemelték: teljesen ártatlanokra, a Csaba Centerben nem is járt technikai vezetőre is rátörtek a rendőrök, lefektették, kezét hátrabilincselték, csupán azért, mert a csoporthoz tartozott. A tizenéves fiatalok közül is többet bántalmaztak, gumibotoztak, megbilincseltek. Amikor számon kérték a rendőrökön, hogy miért kell ilyen megbotránkoztatóan eljárni, az egyenruhások azt válaszolták: tőlük már bilincsben is szöktek meg. A rendőrök az arab fiatalok közül rövid időre többet megbilincselve előállítottak.

Sale Al Mazrouei, az Al-Dhafra Sports Club igazgatója azt nyilatkozta lapunknak: négy éve járnak Békéscsabára edzőtáborozni, nagyon jól érezték magukat eddig, de most nagyon megalázták, meghurcolták őket. A gyerekek és a vezetők sem tudtak aludni, egyesek sírtak, mások maguk elé meredve némán ültek. A gyerekek telefonáltak haza, és vannak szülők, akik szeretnék, ha azonnal csomagolnának és hazautaznának. Az igazgató kijelentette: mindenképpen legalább bocsánatkérő levelet várnak az atrocitások miatt a rendőrségtől. Tarek Shibabtól, a békéscsabai edzőtábor szervezőjétól megkérdeztük: miért nem volt a tizenéves fiatalokkal felnőtt kísérő is. Tarek Shibab kiemelte: a fiataloknak este nyolc és tíz között szabad programjuk van, ekkor mehetnek biliárdozni, bowlingozni vagy sétálni a városba. Az ifjú futballisták távozása után nem sokkal a felnőttek is indultak a szórakoztató-központba. Sajnos már későn értek oda.

Dr. Gyurosovics József ezredes, Békés megye rendőrfőkapitánya elmondta: a bejelentést a rendőrségnek komolyan kellett vennie, hiszen egy nagy létszámú csoport támadó jellegű fellépéséről beszélt a segélykérő telefonáló. Az intézkedést, illetőleg a kényszerítő eszközök alkalmazását egy vizsgálat követi. Ennek keretében kell tisztázni, hogy a rendőri intézkedés minden részében jog-, illetve szakszerű volt-e. Amennyiben a rendőrök közül bárki hibát követett el, azzal szemben a vizsgálat lezárultát követően eljárást kezdeményeznek. Gyurosovics ezredes kiemelte, az intézkedéskor nagyon kevés információ állt a rendőrök rendelkezésére. A nagy létszámú csoport és a bejelentés komolysága miatti gyors intézkedés során akár az is előfordulhatott, hogy a rendőrök olyannal szemben is intézkedtek, aki a konfliktus kialakulásáért közvetlenül nem volt felelős. Ha ilyen történt, akkor azoktól, akiknek oktalanul kellemetlenséget okoztak, elnézést kérnek.

Nyíriné Bordás Ágnes, a békéscsabai Hotel Fiume üzletvezetője kiemelte: a szállodában az arab futballisták évről évre visszatérő vendégek, az előző években semmi probléma nem volt velük. Az üzletvezető szerint ezt a félreértésből adódó szituációt sokkal diplomatikusabban kellett volna kezelniük a rendőröknek, tekintettel arra, hogy a szállodában más vendégek is tartózkodtak. Nyíriné leszögezte: nem biztos, hogy a szállodai szobában tartózkodó ártatlan technikai vezetőt a porig kellett megalázni „ő is közéjük tartozik” jelszóval.

Velkey Gábor, Békéscsaba alpolgármestere kijelentette: garázdaság gyanúja merült fel, így egyértelműen a rendőrségnek van az ügyben tennivalója, nem a városvezetésnek. Fiatalok szórakoztak, elvetették a sulykot, és ebből alakult ki konfliktus. A városvezetésnek egy a célja: Békéscsabán nyugalom legyen, és senki ne zavarja a másikat a szórakozásban – mondta az alpolgármester.

Európa bizalmatlanná vált a muzulmánokkal és az arabokkal szemben

Hatszáz százalékkal nőtt a muzulmánok elleni támadások száma a júliusi merényletek óta Londonban – állítja a BBC televízió a Scotland Yard kimutatására hivatkozva. A jelenség általános Európában: a muzulmán külsejűekkel szemben teljes a bizonytalanság, a BBC egyik filmjében sok londoni bevallotta, hogy rasszistává vált a merényletek után. Az öregedő Európának egy ideig jól jött, hogy az arab világból érkező vendégmunkások felvállalták a „piszkos” feladatokat, betöltötték a munkaerőpiac hiányait. A vendégek azonban letelepedtek, s nemcsak családtagjaikat hozták magukkal, hanem kultúrájukat is. A muszlimok új hazájukban is saját szokásaikat akarják folytatni. Életmódjuknak, hitüknek azonban számos olyan vonása van, amely visszatetsző a saját nagy múltú kultúrájára büszke európai civilizációban. Viták forrása és gúny tárgya a csador, a kendő, a muzulmán nők intézményesített joghátránya. Mindehhez hozzájárul, hogy az arabok nemcsak újságot árulnak, hanem kétesnek vagy gyanúsnak tartott tevékenységeket is űznek. Belgiumban tavaly az újszülött fiúgyerekeknek adott leggyakoribb név a Mohamed volt. Valószínűleg olyan bevándorlók, akik megkapták a belga állampolgárságot, és a gyerekük is az lett. Ezek a fiúk zárt közösségben, saját értékrendjük szerint élnek, azt is kiprovokálva, hogy új hazájuk őslakói kiközösítsék őket. Ördögi kör alakul ki, amelyben az európai muszlimok feljogosítva érzik magukat, hogy átültessék, terjesszék saját kultúrájukat. Vagyis azt csinálják, amit az európaiak akartak évszázadokon keresztül, ellenkező előjellel.

Megint arab focisták

Arab futballistákkal kapcsolatban idén év elején történt kínos incidens, amikor egy válogatott meccs után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tréfás szándékkal arab terroristáknak nevezte a szaúdi válogatott tagjait. Szaúd-Arábia erre hazarendelte budapesti nagykövetét, nem fogadta Szili Katalint Rijádban, és bocsánatkérést követelt. Ezt Magyarország később megtette, a szaúdi fél pedig májusban visszaküldte Budapestre nagykövetét. Előzőleg Somogyi Ferenc külügyminiszter és Szaúd el-Fejszál herceg lezártnak nyilvánította az ügyet.

Viták forrása és gúny tárgya a csador, a kendő, a muzulmán nők intézményesített joghátránya. Mindehhez hozzájárul, hogy az arabok nemcsak újságot árulnak, hanem kétesnek vagy gyanúsnak tartott tevékenységeket is űznek. Belgiumban tavaly az újszülött fiúgyerekeknek adott leggyakoribb név a Mohamed volt. Valószínűleg olyan bevándorlók, akik megkapták a belga állampolgárságot, és a gyerekük is az lett. Ezek a fiúk zárt közösségben, saját értékrendjük szerint élnek, azt is kiprovokálva, hogy új hazájuk őslakói kiközösítsék őket. Ördögi kör alakul ki, amelyben az európai muszlimok feljogosítva érzik magukat, hogy átültessék, terjesszék saját kultúrájukat. Vagyis azt csinálják, amit az európaiak akartak évszázadokon keresztül, ellenkező előjellel. Megint arab focisták Arab futballistákkal kapcsolatban idén év elején történt kínos incidens, amikor egy válogatott meccs után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tréfás szándékkal arab terroristáknak nevezte a szaúdi válogatott tagjait. Szaúd-Arábia erre hazarendelte budapesti nagykövetét, nem fogadta Szili Katalint Rijádban, és bocsánatkérést követelt. Ezt Magyarország később megtette, a szaúdi fél pedig májusban visszaküldte Budapestre nagykövetét. Előzőleg Somogyi Ferenc külügyminiszter és Szaúd el-Fejszál herceg lezártnak nyilvánította az ügyet. Az Emirátusok egyik ifjúsági csapatának tagjai a békéscsabai incidens után. Szerintük a rendőrség túlreagálta a bowlingpályán történteket. A rendőrkapitány szerint azonban a bejelentést komolyan kellett venni. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában