Ország-világ

2005.08.19. 00:00

Botrányos a lakók kálváriája az Andrássyn

Dávid Szonja

Megírtuk, hogy a főváros szívében egy kivitelezői hiba miatt több lakás folyamatosan beázik. A Reggel megtalálta a munkákért felelős GHC Kft.-t. Az ügyvezető azonban, hiába kérdeztük, egy szót sem volt hajlandó elárulni tevékenységükről. Annak ellenére sem, hogy kérdéseinket, kérésének megfelelően, írásban is elküldtük. Így nem tudni, hogy az önkormányzat felszólítására befejezik-e az Andrássy út 27. szám alatti épület helyreállítását.
– Csak az ügyvédnő nyilatkozhat ebben az ügyben. Ő pedig szabadságon van. Más nem adhat információt a céggel kapcsolatban – mondta a Reggelnek a GHC Kft. ügyeit kezelő iroda munkatársa.
Ezek szerint továbbra is rejtély, hogy a lakóknak meddig kell rettegniük, hogy rájuk szakad-e a plafon. Valamint meddig keseríti az életüket az állandó beázás. A ház felújításáért felelős GHC Kft. egyben az épület tetőterének tulajdonosa is. A VI. kerületi polgármesteri hivatal helyszíni szemle után felszólítást küldött a cégnek, vagyis arra kötelezi a társaságot, hogy haladéktalanul kezdje meg a kárelhárítást és a helyreállítást. A cég munkájáról korábban már készült hivatalos vélemény. E szerint a ház tetőszerkezetén végzett munkák szakszerűtlennek minősülnek. Ez okozza a házban a súlyos és idáig megoldatlan gondokat. A lakók tanácstalanok, mert másfél éve nem történik semmi, a ház állaga viszont rohamosan romlik. A károkért felelős pedig egyelőre nem nyilatkozik, és nem is dolgozik a helyreállításon.

Hivatali aktatologatás

A GHC Kft. a lakók szerint már többször is kapott felszólítást az önkormányzattól, így a mostani is felesleges volt. Az alpolgármester szerint nem jut el odáig az ügy, hogy a hivatal bírságoljon a mulasztásokért. Szerinte ugyanis a cég befejezi majd a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában