2005.08.13. 00:00
Fejvadászok hajszolják Fenyő gyilkosait
A fejvadászok Fenyő János állítólagosan albán gyilkosait keresik. Akiket Acifi Nijazi, az eddigi egyetlen gyanúsított is ismerhet.
Bár látszólag semmi nem történik, mégis felgyorsultak az események a Fenyő-ügyben, értesültünk rendőrségi forrásból. A Vico Rt. nagyhatalmú, komoly politikai kapcsolatokkal is rendelkező tulajdonosát, Fenyő Jánost 1998. február 11-én a Margit körút–Margit utca sarkánál lőtte agyon egy bérgyilkos. A merényletben legalább nyolcan vettek részt. Még 1998-ban az albán Acifi Nijazit gyanúsították a gyilkossággal, ám ő önként visszatért Koszovóból, feladta, majd tisztázta magát.
A nyomozást ez után többször is felfüggesztették, majd újraindították. Legutóbb éppen tavaly ősszel porolták le ismét az aktákat, amikor új nyomra bukkantak az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) „döglött ügyek” osztályának nyomozói. Egyes hírek szerint ekkor próbálták szóra bírni, többször ügyvéd jelenléte nélkül, a más ügyekkel gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Pétert a Fenyő-üggyel kapcsolatban. A vállalkozó azonban nem mondott semmit, hiszen, mint amint az hírlik, nem tud semmit a Fenyő-merényletről. Mindenesetre idén tavasszal már derűlátó hírek szivárogtak ki a rendőrségről. Eszerint tudják, hogy kik vettek részt a merényletben, és ki a megbízó.
A nyomozás azonban igazán a Kapu szerkesztőségében nyár elején lefoglalt, húszórás, vágatlan dokumentumfilm elemzése következtében élénkült meg az NNI-nél. A dokumentumfilmben néhai Fenyő János bizalmas tanácsadója és pszichológusa, Perczel Tamás beszél a merénylet hátteréről. A pszichológus halála előtti napokban rögzített felvételen elhangzik a gyilkosság állítólagos megbízójának és a feltételezett gyilkosoknak a neve is. A nyomozóknak nem okoztak meglepetést a nevek, hiszen róluk már korábban is voltak információik. A film csak ráerősített erre, és árnyalta a helyzetet. Ennek következtében a nyomozók hatalmas pszichikai nyomás alá vettek egy, ma már magándetektívként dolgozó korábbi rendőrtisztet és környezetét.
A célszemélynek a rendőrség szerint közvetítő szerepe lehetett a gyilkosok és a megbízó között. A volt rendőrről korábban is kaptak bizonyos információkat a nyomozók. Megtudtuk, a rendőri nyomás most akkora, hogy a magánnyomozó egyik volt munkatársa még a hazugságvizsgálót is önként vállalta, csak hagyják végre békén. Információnk szerint a vizsgálat kérdéssorát úgy állították össze, hogy a válaszokból kitűnjön, ha a magánnyomozó tud valamit Fenyő János haláláról. Hogy ez milyen eredményt hozott, nem közölték a hazugságvizsgálatot vállalt személlyel. Az is biztos, hogy az NNI célkörözési alosztályának nyomozói, vagyis a fejvadászok gyakorlatilag utolérhetetlenek a sajtó munkatársai számára. Úgy tudjuk, hogy már hetek óta egy adott bűnözői kör tagjait keresik. Albánokról van szó, akik az eddigi adatok szerint részt vettek a Fenyő-merényletben.
Érdekesség, hogy az ügy eddigi egyetlen gyanúsítottja, Acifi Nijazi ismerheti a keresett bandatagokat, hiszen az információk szerint ők is albánok, és egy időben egy társasághoz tartoztak a budapesti éjszakában. Az NNI-nél tegnap nem kívánták elárulni, hogy a fejvadászok éppen milyen ügyön dolgoznak, és kiket keresnek annyira. Horváczy Emese, az NNI szóvivője minderről csupán annyit mondott a Reggelnek: „Nem kívánunk nyilatkozni.”
Ismerhette a gyilkost
Már hónapokkal korábban megírtuk, az NNI „döglött ügyek” osztályának nyomozói pontosan tudják, kik vettek részt a Fenyő-merényletben. Egy időnként hazánkban is feltűnő albán társaság tagjairól van szó. Név szerint ismerik a gyilkost, valamint az előkészítést és menekítést végzőket. Néhányan ismét felbukkantak az országban. Őket keresik a fejvadászok. Érdekesség, hogy az ügyben korábban gyanúsítottként szereplő Acifi Nijazi ismerheti a banda tagjait, bár nem biztos, hogy tudja, mit is követtek el.