Ország-világ

2005.08.09. 06:20

Illés búcsú nyitáskor

Még egy nap, és teljes gőzerővel beindul a fesztivál. Most arról írunk, hogy mit kell addig is helyére tenni, és milyen újdonsággal lepik meg a rendezők a látogatókat.

Váczy András

Nagy dérrel-dúrral indul a Sziget Fesztivál, s ez már az előkészületeken is látszik. Teszem azt, alig nyílik a fesztiválkapu, máris válogatáslemez jelenik meg az idei fellépők dalaival. Ráadásul kedvezményes áron, 2005 forintért juthatnak hozzá a rajongók. Mivel a lemezboltokban is kapható, az akció nem titkolt célja, hogy azok is bekapcsolódjanak a Sziget-életérzésbe, akik kénytelenek kihagyni valamilyen okból a közös együttlétet. Arról nem beszélve, milyen jó kis nosztalgiázás céleszköze lehet majd az album a hosszú téli estéken. Erre utal a jelmondat is: „Hogy otthon is legyen egy Szigeted!”
Hétvégére a Sziget programhelyszínei már kilencvenszázalékos készültségi fokon álltak. Most pedig a fesztiválberendezők szerint éppen az utolsó simításokat végzik. Ma, a nulladik napon, amikor delet harangoznak, már nyitásra készen áll az egyhetes kultúrkemping. Legnagyobb fejtörést az utóbbi napokban a felhőszakadások miatt öszszegyűlt csapadék okozta. Működni kezdtek a szivattyúk, a fő ténfergő útvonalakat és a nagyszínpad előtti teret pedig műanyag járólapokkal borították le. Persze azt csak a jó ég tudja, mikor nyitja ki az ő csapjait, de semmi vész, a programhelyszínek nagy részét esővédő fedéssel látták el. Ha akar, hadd essen, a koncert nem áll le…
Jó hír, hogy a fesztivál kezdetekor is lehet elővételes, kedvezményes áron hetijegyet venni. Erre mondta Gerandai Károly:
– Eddig még soha nem történt meg, hogy a kiadható hetijegyek idő előtt elfogytak volna. Sokan vannak még, akik a Sziget előtti utolsó hétre tervezték az elővételes jegyvásárlást. Ezért úgy döntöttünk, hogy a félretett jegyeket a kapuban is elővételes áron, tehát ötezer forinttal olcsóbban lehessen megvenni.
A vak is látja, a szigeti program a zenére épít, ugyanakkor mint társművészet, megjelenik az irodalom és a táncművészet is. Ezekhez képest nem mondható zeneközelinek a képző- és iparművészet, mégis helyet kap a fesztiválon. Egyik legnagyobb bázisa az Agora lesz, ahol a Peter Contra szobrászművész és író által indított képzőművészeti szimpóziumsorozat újabb darabjába lehet betekinteni. Általában meghitt bámészkodás kapcsán látogatnak el a rögtönzött kiállításra a szigetelők, viszont mindig akad egy-két kreatív indíttatású egyed is, ők az Alkotóműhelyben kedvükre festegethetnek, szobrászkodhatnak vagy agyagozhatnak.
A legjobb alkotásokat pedig kiállítják a Szigeten.

A nyitónapon megjelenő Sziget-lemez dalai sorrendben

 1. Morcheeba – Wonders Never Cease  2. Anima Sound System – More Fire  3. Timo Maas – First Day  4. Franz Ferdinand – Take Me Out  5. Kispál és a Borz – Az utolsó aktus a Földön  6. Basement Jaxx – Good Luck  7. Mando Diao – God Knows  8. Sex Action – Vörös a szád  9. The Brand New Heavies – Surrender 10. Quimby – Halleluja 11. Nick Cave – Bring It On 12. Underworld – Two Months Off 13. Tiga – Pleasure From The Bass

 2. Anima Sound System – More Fire

 3. Timo Maas – First Day

 4. Franz Ferdinand – Take Me Out

 5. Kispál és a Borz – Az utolsó aktus a Földön

 6. Basement Jaxx – Good Luck

 7. Mando Diao – God Knows

 8. Sex Action – Vörös a szád

 9. The Brand New Heavies – Surrender

10. Quimby – Halleluja

11. Nick Cave – Bring It On

12. Underworld – Two Months Off

13. Tiga – Pleasure From The Bass -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában