2005.08.29. 00:00
Kulcsár volt a főügyész sikerének kulcsa
Ma is csak 37 éves, és már egy éve a Fővárosi Főügyészség vezetője. Dr. Ihász Sándor most a Kulcsár Attila-féle videovallomás kapcsán került ismét reflektorfénybe. A videoszalag tanúsága szerint gyakran „izé”-zett, és közölte Kulcsárral: „nekem ez így még nem elég jó”.
A bórker-ügy nyomozásának lezárását követő sajtótájékoztatón Ihász visszautasította a sajtóból az őt, ügyésztársait és a testületet ért, mint mondta, „nemtelen támadásokat”. Várható, hogy főügyészként személyesen ő képviseli majd a vádat Kulcsár és húsz társának perében.
De ki is ez a fiatal, keménykedő főügyész? Az ügyészi szervezetben 1993-tól dolgozik, de eredetileg büntetőbírónak készült. Igaz, csak egy vargabetű után, hiszen zenei általános iskolába járt, még a Magyar Rádió gyermekkórusának is tagja volt, sőt hegedülni, fuvolázni és furulyázni is megtanult. Aztán a budapesti Apáczai gimnázium után hirtelen elhatározásból jogi tanulmányokba kezdett. Summa cum laude, azaz kitüntetéssel diplomázott, hogy aztán ügyészi szakvizsgát tegyen. 1995-ben még beosztott ügyész az V., VIII. és XIII. kerületi ügyészségen, majd 1998-ban kerül a Fővárosi Főügyészségre. Felkészültségének köszönhetően azonnal komoly ügyekben dolgozhatott. A bombagyárosként elhíresült, német Dietmar E. Clodo elleni vádat is ő fogalmazta, de egy sor korrupciós és kábítószeres ügyben is sikerrel képviselte a vádat.
Négy évvel ezelőtt Polt Péter magához emelte, és a Legfőbb Ügyészségen, a nyomozásfelügyeleti osztályon dolgozhatott. Közben gazdasági büntetőjogi szakjogász képesítést szerzett másoddiplomaként. Még 2002-ben ki is nevezték a Fővárosi Főügyészségen újonnan létrehozott kiemelt ügyek osztálya élére. Innen ült át tavaly augusztus 1-jén egy pályázat megnyerése után a főügyészi székbe. Most pedig övé a Kulcsár-ügy.
Amikor a főnök keménykedik
Ihász főügyészi pályáját azzal kezdte, hogy megválasztotta saját vezető munkatársait. Ezt a sajtó úgy közvetítette, hogy lefejezte a főügyészség főosztályait. Csapatában feltűnt egy sor fiatal, karrieréhes ügyész, köztük olyanok is, akikkel Ihász korábban már együtt dolgozott komoly ügyeken. Mint például a különleges ügyek osztályán, ahol többek között a Concordia, a Postabank, a Happy End Kft., a Millenáris Kht., az ISM stadionbeléptető-rendszere is vizsgálatuk tárgya volt.