Ország-világ

2005.08.29. 00:00

Nobel-békedíjra jelölték a német kancellárt is

Minden évben, amikor közeledik a díjazottak nevének októberi kihirdetése, Oslóban nagy találgatás kezdődik, és a Nobeldíj-bizottság részese a játéknak: hallgatásba burkolózik, és ezzel növeli a kitüntetések körüli misztikumot.

Gyulay Z.

A döntéshozók szűk köréből egyetlen információ sem szivárog ki előre. Sőt, a jelöltek névsorát is ötven évre titkosítják. Amit meg lehet tudni, az egyedül a jelöltek száma. Továbbá egy esetleges megerősítés, hogy a néven nevezett jelöltet valóban a határidő letelte előtt nevezték-e. Mert akit január 31. után neveznek, az abban az évben már nem jön számításba.

A héten kapott szárnyra, hogy idén Gerhard Schröder német kancellár is várományos. Ebben nincs semmi különös. A szenzáció az ellenkezője volna: ha nem lenne jelölt. A névsor ugyanis az idén meglehetősen hosszú: százhatvanöt személy és harminchárom szervezet szerepel rajta. Egy vezető politikusnak tehát meglehetősen népszerűtlennek kell lennie ahhoz, hogy kimaradjon – írja a Die Presse című osztrák lap. Egyszer már egy korábbi kancellár, Helmut Kohl, a német egység atyja is fölkerült rá, mégsem díjazták. Akárcsak Szaddám Huszein bukott iraki diktátort.

Hogy Schrödert ki is javasolta, homály fedi. Az író Günter Grass nem lehetett, ámbár ő indokolta a nevezést, minthogy a kancellár kiemelkedő szerepet játszott Németország iraki szerepvállalásának elutasításában. Schröder esélyei korábbi elődjéhez, az 1971-ben kitüntetett, első német Nobel-békedíjas Willy Brandthoz képest nem különösebben nagyok. Oslóban előszeretettel ismerik el, ha valamely az egész világot megrengető konfliktusban ér el valaki sikert. Ez pedig az idén a finn Martti Ahtisaari, aki az indonéziai Aceh tartomány békéjét garantáló egyezmény kovácsa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában