Ország-világ

2005.08.16. 06:39

Waltner és az ő Argentínája

Három évvel ezelőtt is aktívan Argentínára fokuszáltunk. Akkoriban Waltner Róbert miatt, aki szerződést kapott a Boca Juniorstól és a sztárcsapatnál szerepelhetett.

Szabó Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="155"] Waltner Róbert a válogatott mezében. Ő az egyetlen élő magyar válogatott játékos, aki argentin klub tagja volt.
[/caption]A Vasas jelenlegi csatára jelentős élményekkel gazdagodott. Ha lehetősége lenne rá, gondolkodás nélkül újra Argentínába szerződne.
– Havonta egyszer biztosan a Boca Juniorsszal és a dél-amerikai országgal álmodom – vallotta be Waltner. – Ha hívnának, azonnal rohannék.
Waltner 2002 júliusában Zalaegerszegről szerződött a Boca Juniorshoz. Ma már szinte hihetetlen, de az argentin csapat Juan Roman Riquelme helyére szemelte ki magának a magyar csatárt. Riquelme Barcelonába szerződött és a Boca szakmai stábja készített egy listát, amelyen 22 név szerepelt. Többek között Romario és Figueroa mellett Waltner Róbert neve is, közülük próbálták kiválasztani Riquelme utódját. A Boca végül több játékost szerződtetett, köztük a magyar támadót is.
– Emlékszem, az első Boca-meccs előtt lövöldözés volt. A szurkolók az utcán háborúztak, én meg a lelátón üldögéltem, és azon gondolkoztam, hogy úristen, mire vállalkoztam?
A lövöldözés ellenére Waltner legszívesebben a szurkolókra emlékszik Argentínából. Minden meccsen pokoli hangulatot teremtettek.
– Leírhatatlan, hogy mit művelnek. Nem lehet összehasonlítani az európai módival. Amikor még csak ismerkedtem a csapattal, és néztem a meccset, hosszú percekre belefeledkeztem a lelátói műsorba. Aki valaha volt már gigantikus méretű stadionban, az tudja, miről beszélek. A mellettem ülő tolmács többször oldalba bökött, hogy nézzem a meccset is…
Aztán Waltner a pályán is érezte a szurkolók erejét. Amikor a Boca Juniors B csapatában megszerezte első gólját, szinte felrobbant a lelátó.
– A B csapat két órával az A gárda előtt játszik, így a második félidőre már teljesen megtelik a stadion. A tartalékbajnokságban a Lanús ellen lőttem az első gólom. Borzasztóan boldog voltam, pláne azt követően, hogy a Boca edzője, Oscar Tabarez kijelentette, hogy a következő fordulóban már a nagycsapatban szerepelhetek. Az örömöm nem tartott sokáig, bokasérülést szenvedtem, megműtöttek, és hónapokig nem játszhattam.
Legközelebb csak a következő évben, 2003 januárjában lépett pályára. Gólt szerzett egy edzőmérkőzésen.
– Nagyon durva meccsen tértem vissza, csoda, hogy befejeződött a játék. Egyébként szinte minden argentin klubmeccs szikrázó. A hátvédek nem válogatnak az eszközökben, agresszívan és durván védekeznek. Rátapadnak a csatárra, ezt eleinte nagyon nehezen szoktam meg. Minden párharc vérre megy.
Waltner alaposan megvizsgálta az argentin válogatott jelenlegi játékoskeretét, de nem találkozott ismerős arccal.
– Közülük senki sem játszott akkor a Boca Juniorsban. A védők közül a jelenlegi Bayern München-játékos, Martín Demichélis a River Plate-ben szerepelt. Náluk akkoriban Ortega volt a sztár, nálunk a fiatal Tévez. Ő vérbeli argentin csatár, bivalyerős, gyors és erőszakos. 
Waltner 2003 nyarán hagyta el a Bocát, de nyaralni még biztosan visszatér Argentínába.
– Mondom, nagyon sűrűn álmodom az országgal. Teljesen lenyűgözött. Habár egyedüli európaiként szerepeltem a csapatban, ezt soha nem éreztették velem. A sérülésem idején a játékosok biztattak, az elnök a saját autóján vitt haza a kórházból. Beilleszkedtem, fél év után már tolmács nélkül adtam interjút. Különleges futballkultúra, szerdán egy kicsit ebbe is betekintést nyerhetünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában