A terror szóként is kínos

Úgy érzem magam, ahogy 1526. augusztus 23-án délután fél háromkor Tomori Pál érsek érezhette magát a mohácsi síkon. Jó Tomori és a magyar had hirtelen a török ágyúk előtt találta magát, és a felmentő sereg csak nem érkezett meg. Pedig ígérték. Valaki hazudik, gondolhatta ekkor jó Tomori. És tudjuk jól, vész lett Mohácsból. Onnan jut most eszembe a történelmi párhuzam, hogy a nagy privatizációs botrány mellett egy kisebb is borzolja az idegek szálait Ferihegyen.

A pontosság okán ideírom: az 1-es terminál D105-ös helyiségének magánbérletét a terrorizmusra hivatkozva mondta fel azonnali hatállyal a Budapest Airport Rt. Azt írták a felmondásban: az utóbbi időben a tömegközlekedés ellen elkövetett terrorcselekmények megelőzése érdekében fokozni szükséges az 1-es terminál védelmét. Joggal gondolhatja erre az egyszeri – és nem egyszerű – olvasó, hogy akkor bizony veszélyben a repülőtér. Az utasok. Mi. Pedig, ugye, bölcs vezetőink mást mondtak erről. A titkos államtitkár és az eddigi legfessebb belügyminiszter(nő) is gyakran hagsúlyozza: nincs konkrét fenyegetettségről adat, tudomás, semmi. Pedig a polgárjogi szerződés azonnali felmondása éppen a terrorra hivatkozva történt. De van-e joga egy cégnek bármit is mondani a terrorizmussal kapcsolatban? Még ha az a cég egyenesen az évezred legjobb (?) magánosítási akciójának részese is lehet majd? Biztos, hogy a terror ilyetén szóba hozása után annyit ad majd a vevőjelölt, amennyit eredetileg adni szándékozott? Én legalábbis nem veszek meg olyan autót, amelyiken pokolgép fityeg. Vagy ha mégis, csak fillérekért.

Jól átgondolta a felmondás megfogalmazója, hogy milyen károkat okozhat magának, cégének, a nemzetnek? A terror szó már önmagában is veszélyes. Hazudni pedig igazán nem szép dolog.