Tudatosan betervezett gyerekek

[caption id="" align="alignleft" width="171"] Nem kell beállni a babakocsit tologató mamák közé, csak mert a rokonok ezt várják. A döntés a saját ügyünk.
[/caption]Magam is azok közé az ifjú házasok közé tartozom, akiket a rokonok és barátok az évek múlásával egyre gyakrabban bombáznak a kérdéssel: Mikor szeretnétek kisbabát? Ilyenkor jön a zavart vállvonogatás vagy a bizonytalan „nem tudom”, meg a különféle nyomósnak tűnő késleltető okok felsorakoztatása. Nyugodtan érvelhetek azzal, hogy még nem készült el a családi házunk, és számos megvalósításra váró tervünk is akad. Ez persze mind igaz is, de ettől még nyugodtan szülhetnék gyereket. Hiszen a házasságom remek, anyagi helyzetem elfogadható, a korom pedig éppen megfelelő. És mégsem. Nem érzem azt az őrült vágyat a gyerkőc után, amiről egyes nők beszélnek. Viszont nem szeretnék beállni a babakocsit tologató anyukák közé csak azért, hogy a környezetem elvárásainak megfeleljek. Mert a nyomás nagy. Könnyen megbélyegzik azt, aki a munkája, szabadságvágya vagy bármi más miatt halogatja a gyerekvállalást, esetleg ne adj’ isten lemond róla. Pedig anyának lenni nem kötelesség, hanem a természet adta csodálatos lehetőség, amivel nem mindenki él egyformán.

Dr. Almási Kitty klinikai szakpszichológus szerint aki halogatja a szülést, az valószínűleg nem készült még fel rá érzelmileg. A barátok, ismerősök megjegyzései ilyenkor nagy terhet jelenthetnek. Aki nyomást gyakorol
a másikra, az feltehetően csak olyan életet tud elképzelni, amilyen az övé. Számára biztonságot jelent, ha a környezetében mindenki hozzá hasonlóan viselkedik. Ha azt látja, hogy ezt másképp is lehet, és esetleg valaki el tudja képzelni az életét utód nélkül, az megzavarja. Érdemes az ilyen megjegyzéseket figyelmen kívül hagyni, és megvárni a pillanatot, amikor a leendő anya és apa egyformán vágyik a babára. Amíg ez megbeszélés, latolgatás vagy kompromisszum tárgya, nem biztos, hogy érdemes belevágni, mert hosszú távon a kicsi issza meg a levét.

Tény, hogy a rohanó, teljesítményközpontú világ nem kedvez az édesanyáknak. Gyereket szülni, nevelni hatalmas felelősség és nem kis anyagi teher. Ez sokakat visszariaszt. Pedig a baba érkezése elsősorban érzelmi kérdés kéne, hogy legyen. Ha két ember szereti egymást, és mindketten vágynak rá, akkor nem érdemes tovább várni. Így gondolta Géza (27) és Luca (21) is, akiknek alig fél évvel házasságkötésük után fogant meg a babájuk. Nagyon szeretik egymást, a helyzetük azonban nem egyszerű. Barátaik aggódva figyelik sorsuk alakulását, hiszen a fiatalok jelenleg kölcsönlakásban élnek, ahonnan hamarosan tovább kell állniuk. Luca még főiskolára jár, így a tanárként dolgozó Géza a családfenntartó. Spórolt pénzükön vásároltak egy telket, amire kölcsönből szeretnék felépíteni közös házukat. Sok-sok pénzt kell törleszteniük úgy, hogy egyetlen fizetésből és a gyesből élnek majd. Tudják, hogy nehéz évek várnak rájuk, ők ketten mégis bizakodva tekintenek a jövőbe, és örülnek a kicsi érkezésének. Nem kell tehát feltétlenül családi ház, nyaraló és autó ahhoz, hogy valaki elérkezettnek lássa az időt a gyerekvállalásra. Hiszen hiába az anyagi biztonság, ha hiányzik a szeretet és az öszszetartás. A kisbaba csak akkor lesz boldog, ha a szülei nem nyűgnek és gondnak, hanem az élet nagy ajándékának tekintik.

Gyerekvállalás és karrier

Tornóczky Anita (26), műsorvezető: Minden nő életében akkor jön el a babavárás ideje, amikor megtalálja a megfelelő partnert, és mind a ketten egyformán vágynak a kicsire. Meggyőződésem, hogy össze lehet egyeztetni a családot és a karriert. Persze én sem szeretnék egy lakásba bezárva élni, viszont azt sem akarom, hogy bébiszitter nevelje fel a gyermekemet. Úgy gondolom, meg fogom találni az arany középutat e kettő között. Szerencsére tőlem egyelőre csak a nagymamám kérdezgeti, hogy mikor szeretnék kisbabát.

Minden nő életében akkor jön el a babavárás ideje, amikor megtalálja a megfelelő partnert, és mind a ketten egyformán vágynak a kicsire. Meggyőződésem, hogy össze lehet egyeztetni a családot és a karriert. Persze én sem szeretnék egy lakásba bezárva élni, viszont azt sem akarom, hogy bébiszitter nevelje fel a gyermekemet. Úgy gondolom, meg fogom találni az arany középutat e kettő között. Szerencsére tőlem egyelőre csak a nagymamám kérdezgeti, hogy mikor szeretnék kisbabát. Nem kell beállni a babakocsit tologató mamák közé, csak mert a rokonok ezt várják. A döntés a saját ügyünk. -->