Ország-világ

2005.12.06. 00:00

Mindenki rosszul jár

Az új tagok a legnagyobb vesztesei a brit EU-elnökség költségvetési javaslatainak, amelyet Jack Straw külügyminiszter ismertetett Londonban.

Gyükeri Mercédesz

Rossz sajtóra, nehezen védhető támadásokra, sűrű szitkokra kell számítania Tony Blairnek a következő másfél hétben. A brit kormány ugyanis olyan költségvetési tervezetet nyújtott be tegnap, amelyet a tagállamok többsége is éles bírálatokkal illeti majd. Egyelőre lehetetlen megjósolni, születik-e még a brit EU-elnökség idején, vagyis ebben az évben megegyezés a 2007–2013 közötti pénzügyi keretről, az elnökség álláspontja legalábbis vitatott lehet.

A londoni verzió, amelyet Jack Straw külügyminiszter ismertetett, az eddigeknél arányosabb terhekre utal: nagyjából mindenki rosszul jár. A hétéves keret főösszege az előző, luxemburgi elnökség által javasolt 871 milliárd euróhoz képest 847 milliárdra csökkenne. Az új EU-tagoknak, köztük Magyarországnak juttatandó támogatások összege a korábbi javaslatokhoz képest 14 milliárd euróval, vagyis 8,5 százalékkal csökkenne. Cserében London azt ajánlja, hogy kettő helyett három év legyen a támogatott fejlesztések befejezésére, s a nemzeti társfinanszírozás 20-ról csökkenjen 15 százalékra. Ha ez nem megy, London lemondana a neki járó, évente ötmilliárd eurós visszatérítés új tagokra eső hányadáról. Magyarország idén 71 millió eurót utal át a briteknek.

Az 1984 óta járó rabatt, illetve az EU „szent tehenének” számító közös agrárpolitika esetében 2008-ra várna el London teljes felülvizsgálatot. Az agrártámogatások esetén ez azért ígérkezik nehézkesnek, mert azt a francia–német nyomásra még 2002 őszén betonoztak be a tagországok egészen 2014-ig.

Az mindenesetre sokatmondó, hogy a balti államokkal, illetve a négy visegrádi országgal, köztünk hazánkkal a múlt hét második felében folytatott tárgyalások után Tony Blair végigjárja a többi EU-tagot is, s az úti listáról hiányzik Párizs. Így az Elysée-palota és lakója, Jacques Chirac francia államfő a december 15–16-i brüsszeli EU-csúcs előtt nem kap alkalmat arra, hogy elmondja véleményét a tervezetről. Úgy tűnik, a párizsi és londoni vezetésnek nem kell feltétlenül egy iraki háború ahhoz, hogy áthidalhatatlan ellentétet gerjesszenek az unión belül.

A magyar parlament is vitázik az EU–büdzséről

„Magyarország olyan új EU-költségvetést szeretne, amelynek forrásait saját nemzeti céljai megvalósítására fordíthatja” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem akar költségvetést bármi áron, hanem költségvetést, de jót. Kijelentette: írásban reagálni fog Tony Blair brit miniszterelnöknek az EU következő, 2007–2013 közötti költségvetésére vonatkozó – legkésőbb kedd reggelig benyújtandó – javaslatára, amelyet eljuttat José Manuel Barroso európai bizottsági elnökhöz is. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem tájékoztatta a parlamenti pártokat Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről, és reményét fejezte ki, hogy az EU költségvetéséről szóló levél megírása előtt egyeztet majd a kormányfő a pártokkal. „Felhívjuk Gyurcsány Ferencet, hogy csak a nemzeti érdekeket képviselje, és ennek terhére semmiféle engedményt ne tegyen” – szólította fel a kormányfőt Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem tájékoztatta a parlamenti pártokat Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről, és reményét fejezte ki, hogy az EU költségvetéséről szóló levél megírása előtt egyeztet majd a kormányfő a pártokkal.

„Felhívjuk Gyurcsány Ferencet, hogy csak a nemzeti érdekeket képviselje, és ennek terhére semmiféle engedményt ne tegyen” – szólította fel a kormányfőt Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában