Ország-világ

2005.12.20. 14:56

Robbantással bizonyítanának

Másfél évvel a törökbálinti robbanás után még mindig nem zárult le az ügy nyomozása. A rendőrség pontot tenne az ügy végére, a védelem viszont rekonstruálná a történteket.

Nagy Eszter Dóra

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Hárman haltak meg a petárdaraktár robbanásakor - fotó: - fotó: Fővárosi Tűzoltóparancsnokság
[/caption]Rendőrségi információk szerint még az idén lezárja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a törökbálinti robbanással kapcsolatos nyomozást. Úgy tudjuk, december 29-én tartanak iratismertetést, vagyis másfél évvel a történtek után végre pont kerülhet az ügy végére. Tóth Ferenc, az ügyben meggyanúsított Pyro-Technik Kft. ügyvezetője ugyanakkor lapunknak azt mondta: harcolni fog az igazáért, mivel a cég vezetői továbbra is ártatlannak tartják magukat.

Mint ismert, 2004 augusztusának elején egy hatalmas robbanás következtében változott pokollá a cég törökbálinti pirotechnikai raktára. Órákon át robbantak a tűzijátékok és bombák. A raktár három dolgozója életét vesztette, a környéken és a raktárban több mint kétszázmillió forint kár keletkezett. Kiégett egy sor hétvégi és családi ház, autó. A károsultaknak addig reményük sincs kártérítésre, amíg a bíróság ki nem mondja, hogy ki a felelős a történtekért.

Az ügyben két hónapja történt fordulat, akkor a robbanószerrel való visszaélés mellett több emberen, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel is meggyanúsították a cég négy vezetőjét. A hónapok óta tartó nyomozásban a fő vitát a robbanóanyag esetleges jelenléte váltotta ki. A vádlottak tagadják, hogy illegálisan tároltak volna fekete lőport, illetve TNT-t. Szerintük az utóbbi anyagot ismeretlenek becsempészték a raktárukba. A rendőrség szerint egyébként fekete lőpor, szakértők szerint pedig a katonai robbanószer okozhatta a detonációsorozatot.

A védelem végül azt javasolta, hogy próbarobbantásokkal rekonstruálják a két anyag közötti különbséget. A kérelmet azonban a rendőrség elutasította. A cég ennek ellenére a saját költségén vállalta, hogy mégis megtartják a vizsgálatot, még a nyomozás lezárásának ellenére is. Tóth Ferenc szerint a robbantást a törökbálinti talajszerkezethez hasonló adottságokkal rendelkező Keszthely környékén, a tervek szerint januárban hajtanák végre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában