Ország-világ

2005.12.03. 16:07

Százezren búcsúztak George Besttől

A szakadó eső ellenére több mint százezer tisztelője kísérte utolsó útjára George Bestet, a Manchester United legendás labdarúgóját, aki múlt pénteken, 59 éves korában hunyt el.

BAMA

A Belfastban, az egykori futballzseni szülővárosában rendezett temetés miatt az összes szombatra kiírt, északír bajnoki összecsapást elhalasztották. A kormány átvállalta a gyászszertartás 300 ezer eurós költségét, és félárbocra engedte a parlament zászlóit. A BBC által élőben közvetített ceremónia - amelyen részt vett Sir Alex Ferguson a Manchester United vezetőedzője, Sven-Göran Eriksson angol szövetségi kapitány és Sir Bobby Charlton is - a Cregagh negyedbeli szülőháznál kezdődött, majd a menet öt kilométert megtéve jutott el a parlament stormonti épületében felállított ravatalig. Az 1968-ban Aranylabdával kitüntetett sztár koporsóját egykori csapattársai, rokonai és barátai vitték, mögötte apja, fia és négy testvére haladt. A gyászolók virággal díszítették fel a házakat, kerítéseket, buszmegállókat és útelzáró kordonokat is. Bestet ezután a Roselawn temetőbe szállították, ahol 1978-ban elhunyt édesanyja mellett helyezték végső nyugalomra.

A Vörös Ördögök korábbi sztárja - aki a klub színeiben 465 mérkőzésen 180 gólt szerzett - október elsején megfázással került kórházba, ahol vesegyulladás és belső miatt egyre romlott az állapota, pár napig életveszélyben is volt. Ezután hazamehetett, ám másfél hete ismét kórházba szállították, ahonnan már nem tért haza. Best alkoholfüggő volt, 2002-ben még májátültetéssel sikerült megmenteni az életét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában