Ország-világ

2006.01.15. 18:07

Ellenzéki kritika a luxusautóktól a luxusfizetésig

A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány három és fél esztendő alatt több mint 16 milliárd forintot költött gépkocsik, köztük nagy értékű luxusautók vásárlásra – jelentette ki Dobó László fideszes képviselő szombaton. Az ellenzéki politikus kifejtette: a kormány, ha választania kell, hogy közpénzekből az embereket támogassa, vagy saját luxusát biztosítsa, az utóbbit választja.

Sz. Sz.

A kormány gondoskodik azon tagjainak „tömegközlekedéséről” is, akiknek nem jut luxusautó: a Miniszterelnöki Hivatal 2005-ben 35 millió forint értékű szereződést kötött egy budapesti taxi társasággal – tette hozzá. Dobó László felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc, amikor sportminiszter lett, kijelentette: megfelel neki az eddigi autó is, de amikor kormányfővé választották, akkor lecserélte azt egy 30 millió forint értékű luxusautóra.

A kormányszóvivői iroda szerint a Fidesz képviselője nincs tisztában a közjogi méltóságok biztonságára vonatkozó előírásokkal: védett személyként a mindenkori miniszterelnöknek nincs lehetősége a kötelezőnél kevésbé biztonságos járművet választania. Hozzátették: a mostani kormány takarékosabban bánik az adófizetők pénzével, mint annak idején a jobboldal tette.

Manninger Jenő (Fidesz) vasárnap a luxusfizetéseket firtatta. „A Fidesz követelni fogja, hogy a kormány – a négy éves elszámolással – hozza nyilvánosságra az állami vállalatok menedzsmentjei fizetésének és végkielégítésének pontos összegét.” – mondta. Szerinte a MÁV jó példa arra, hogy a kormány hogyan értelmezi saját javára az igazságosságot. A vállalat bevallott vesztesége már 82 milliárd forint volt, mintegy 10 ezer ember elbocsátására készült vagy részben már el is bocsátotta őket. Ezzel egyidejűleg a vezérigazgató 3 év alatt mintegy 300 millió forint fizetést, jutalmat vett fel, majd közel 100 millió forint végkielégítéssel távozott. Manninger ide sorolta a Malév vezérigazgatójának végkielégítését, amely információi szerint több 100 millió forintot tett ki, továbbá a BKV vezetőjének ismétlődő 20 millió forintos jutalmát, valamint a polgármestereknek a mostani kormányzati ciklusban rendszeressé vált, 3-4-5 millió forintos jutalmait is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában