Ország-világ

2006.01.17. 00:00

Felismerhette támadóit, ezért kellett meghalnia a nógrádi öregnek

Elfogta a rendőrség azt a két 21 éves fiatalt, akik még december közepén megöltek egy 76 éves férfit a Nógrád megyei Béren, majd áldozatuk otthonát felgyújtották. Kaszás Ottó ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre lapunknak elmondta: az ügyben több személlyel szemben is hazugságvizsgálatot rendeltek el, ezen akadt fenn a két tettes. A poligráfos vizsgálat után G. Attila és D. Ilona beismerte a gyilkosságot.

Nagy E. D.

A büntetlen előéletű fiatalok ki akarták rabolni az egyedül élő idős embert, ám az vélhetően felismerte támadóit. A nyomozók azt feltételezik, azért gyújtották fel az áldozat otthonát, hogy a nyomokat eltüntessék. A holttestre a ház mellett találtak rá a rendőrök. A nyomozók még a helyszínen megtalálták a gyilkos fegyvert, melyet egy kútba dobtak a tettesek. A rendőrök szerint több késszúrás és a bántalmazás okozta az idős férfi halálát.

A bíróság elrendelte G. Attila letartóztatását, ám D. Ilona esetében csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az egyelőre kérdéses, hogy a rablás eredményes volt-e, azaz a tettesek zsákmányoltak-e valamit a férfitól. A rendőrök dolgát ugyanis jelentősen nehezíti, hogy a ház szinte teljesen kiégett.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában