Ország-világ

2006.01.20. 11:27

Jelentés az európai szomszédságpolitikáról

A brit néppárti Charles Tannock által jegyzett, csütörtökön elfogadott saját kezdeményezésű jelentés szerint az EU elvárja, hogy szomszédai kötelezzék el magukat az európai közös értékek iránt „a jogállamiság, a helyes kormányzás, az emberi jogok és az alapvető szabadságok, a demokrácia, valamint az átlátható szociális piacgazdaság és a fenntartható fejlődés elveinek terén”.

BAMA

Az EP sajtószolgálatának közleménye szerint a parlament a szomszédsági szerződések alapvető elemévé tenné a szomszédos országok és az EU közötti határok igazgatását, és lehetővé tenné a partner államok részvételét a kulturális, képzési, ifjúsági, informatikai társadalmi, környezetvédelmi, kutatási és tudományos közösségi programokban.

A képviselők szerint az európai szomszédságpolitikának a „demokrácia elmélyítését” kell szolgálnia, a nem demokratikus szomszédoknál (itt a szöveg Fehéroroszországot említi példaként) pedig „eszközként kell szolgálnia a demokrácia felé történő előrehaladás kezdeményezésére, és magában kell foglalnia az ezen átalakulás elérését szolgáló pénzügyi támogatást is”.

Az EP „támogatja a bizottság ötletét, hogy Oroszország számára a már létező együttműködési formák mellett az európai szomszédsági eszköz keretein belül is támogatást nyújtson”, ezen kívül „üdvözli, hogy az EU által támogatott Euronews hírcsatorna immár orosz nyelven is sugározza adását”. A képviselők arab nyelvű Euronews-adást is szeretnének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában