Ország-világ

2006.01.09. 00:00

Móri alibi miatt nyomoznak az ügyészek

N. E. D.

Hamis tanúzás miatt indított nyomozást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Fővárosi Ítélőtábla feljelentése alapján.
Az eljárás kibogozhatja a móri per ellentmondásos tanúvallomásait, ugyanis két olyan személy tanúvallomása kérdőjeleződhet meg, akik alibit biztosítottak az ügyben elítélt Kaiser Edének. A nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás ügyében tavaly októberben született jogerős ítélet.
A máig kérdéseket maga mögött hagyó döntés haláláig rács mögé zárta Kaiser Edét. A döntés szerint a csepeli fiatalember ott járt a móri bankfiókban, használta is fegyverét, de nem ő oltotta ki a nyolc ember életét. Négy tanú korábban egybehangzóan azt állította: látták Kaiser Edét a móri bankrablás idején Budapesten.
A bíróság azonban hamisnak találta a tanúk elmondását, és más bizonyítékok alapján kimondta Kaiser  bűnösségét.
A Fővárosi Ítélőtábla döntésében utalt arra, hogy így felmerült:
a Gy. család és W. Szeléna hazudott. Ezért még decemberben feljelentést tettek a két személy ellen hamis tanúzás miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában