Ország-világ

2006.03.11. 00:00

Az MSZP elnöke elismerte a tiltott választói listát

Mészáros G. – Vég M.

„Ne lopj!” – ajánlotta még csütörtök este a Fidesz figyelmébe az ősi törvényt Hiller István, az MSZP elnöke azzal kapcsolatban, hogy Deutsch-Für Tamás fideszes politikus sajtótájékoztatón a szocialistákat választási csalási előkészületekkel vádolta. Tette ezt annak okán, hogy az MSZP szolnoki szervezetének egyik számítógépének képernyőjén személyi számokat is tartalmazó adatbázis vett fel egy helyi tévé forgatócsoportja. Péntek reggel egy tévéműsorában már ennek a nem megengedett adatbázisnak a megsemmisítéséről beszélt a pártelnök.
„Ha bármilyen adat került a szolnoki szervezethez, amely nem megengedett, azt meg kell semmisíteni. Ezért csütörtökön arra utasítottam a szolnoki szervezetet, ha volt vagy van náluk ilyen jellegű adatbázis, azt semmisítsék meg. Ez megtörtént. Még csütörtök este megsemmisítették” – válaszolt újságírói kérdésre Hiller István.
„Az adott napon ügyeletben lévő aktivistánk munkája során illetéktelen adatkezelés történt. Ezeket az adatokat megsemmisítettük, és az ügyben személyes felelősségre vonást kezdeményezek” – tárta fel a vizsgálat eredményeit Csák László, az MSZP Szolnok városi szervezetének
elnöke.
Ezek után tegnap délután Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője bejelentette: pártja az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul, mert tudomásuk szerint az MSZP szolnoki szervezeténél illegális nyilvántartást vezettek a választópolgárokról.
„Az ajánlószelvények lemásolását törvény tiltja, így a róluk szerzett adatok nyilvántartása is törvénytelen. Ha viszont más úton, az érintettek hozzájárulásával állítják össze a listát, az teljesen jogszerű” – mondta lapunknak Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában