Ország-világ

2006.03.30. 19:21

Nem lesznek beléptető kapuk a nagygyűléseken

Sem az MSZP, sem a Fidesz, sem a BRFK nem állít fel beléptető kapukat a szombatra, illetve vasárnapra tervezett nagygyűlésen.

BAMA

Szigetvári Viktor, a szocialista párt kampányigazgatója csütörtökön az MTI-vel közölte, hogy az MSZP szombati budapesti nagygyűlésén nem állítanak fel beléptető kapukat. Szigetvári Viktor hangsúlyozta: a hatóságok ellátják a védett személyek védelmét, de ez nem jelenti azt, hogy beléptető kapukat állítanának fel bárhol a rendezvény helyszínén. Hozzátette, a rendezvény helyszínét és környékét a gyűlés megkezdése előtt tűzszerészek vizsgálják át.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz kampányfőnök-helyettese szintén közölte, hogy pártja nem állít fel beléptető kapukat április 2-i, Kossuth téri rendezvényén.

Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi védelmi bizottság rendkívüli ülése után csütörtökön azt  mondta, a biztonság érdekében beléptető kapukat hoz létre a hétvégi nagygyűlésekre a rendőrség a rendezvények szervezőivel közösen. A testület összehívását Demszky Gábor kezdeményezte annak kapcsán, hogy titkosszolgálati információk szerint bizonyos bűnözői körök robbantásos merényletet terveznek Budapesten. A sajtótájékoztatón Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese és - a hivatalos tájékoztatás nyomán - Demszky Gábor, a Fővárosi Védelmi Bizottság elnöke is beszélt beléptető kapukról és beléptető pontokról.

A BRFK azóta bejelentette, hogy a beléptetésnél nem állítanak fel kapukat, csak ellenőrző biztonsági pontok lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában