Ország-világ

2006.03.21. 18:04

Szociális helyett családi segély

A hónap végétől a rendszeres szociális segélyt felváltja a családi segélyezés rendszere - jelentette be Batiz András kormányszóvivő a keddi kormányülés után.

BAMA

A családi segélyezés megjelenése a költségvetésben idén mintegy hétmilliárd forint többletet jelent. A segélyt igénybe vevők havi 8-9 ezer forinttal kapnak többet az eddigi szociális segély összegénél. Akik jelenleg nem jogosultak rendszeres szociális segélyre, az önkormányzatnál kell jelentkezniük, ha be szeretnének kerülni a családi segélyezés körébe – mondta el Batiz András. Egy másik kormánydöntést ismertetve elmondta, ezentúl havi 12 ezer forintos keret áll rendelkezésére minden egyes rászoruló közgyógyellátott betegnek. "Ezen felül évente további 6 ezer forintos külön keret áll rendelkezésre olyan esetekre, ha egy akut betegség miatt a szokásosnál több gyógyszerre van szükség, de azokra a havi 12 ezer forintból már nem futja" - tette hozzá a kormányszóvivő. A kabinet döntésével kapcsolatban elmondta azt is, hogy ezentúl a páciens krónikus betegségeihez igazodva többféle gyógyszert lehet  igénybe venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában