Ország-világ

2006.03.31. 17:49

Új műtőblokk a balatonfüredi szívkórházban

Új hemodinamikai műtőblokkot adtak át pénteken a balatonfüredi szívkórházban. A nyitott szívműtéteken kívül ma már valamennyi kardiológiai beavatkozásra felkészült a füredi szívkórház, ahol évente 10 ezer beteg gyógyítását, rehabilitációját végzik.

BAMA

A fejlesztés 75 millió forintba került. Az összegből 50 millió forintot tesz ki az egészségügyi tárca támogatása, 25 milliót pedig az intézmény biztosított - mondta az avatóünnepen Veress Gábor, a szívkórház főigazgatója. A főigazgató elmondta: 2003-tól működik regionális hemodinamikai központként is a füredi gyógyintézet, ahová naponta 12-16 infarktusos beteget szállítanak a mentők. Tudatta: évente mintegy 250 pacemaker és automata defibrillátor beültetését végzik el, utóbbiakat kifejezetten a hirtelen szívhalál kivédésére. Balatonfüreden 393 rehabilitációs és 36 aktív kardiológiai ágyon gyógyítják a betegeket, de az ágyszámot fokozatosan ötszázra szeretnék növelni - mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy az intézményben 35 belgyógyász-kardiológus szakorvos dolgozik, a teljes alkalmazotti létszám 380.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter az átadáson közölte: az utóbbi másfél évtized alatt egyharmadával csökkent az infarktusos betegek száma Magyarországon. Az elmúlt négy évben több mint 1300 milliárd forintot fordítottak az egészségügy működtetésére, 100 milliárdot pedig fejlesztésekre. A 2007-2013 közötti újabb uniós fejlesztési szakaszban már mintegy 500-700 milliárd forint jut egészségügyi beruházásokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában