Ország-világ

2006.11.04. 17:10

Csak sétáltak egyet Budapesten a tüntetők

Szombat délután az ekkorra már ezerfősre duzzadt tömeg a Szabadség térről megindult a Deák tér irányába, ahol csak a Fidesz felvonulás szervezői tartóztatták fel őket

Tudósítóinktól

Szombat délután az ekkorra már ezerfősre duzzadt tömeg a Szabadság térről megindult a Deák tér irányába. Helyszíni tudósítónk szerint a menet mellett feltűntek az első rohamrendőrök, akik 17 órakor még kísérték a tömeget.

A tiltakozók Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelték és elmondásuk szerint csatlakozni szerettek volna a Fidesz éppen ekkor, az Astoriánál véget ért megmozdulásához.

Ebben azonban a Deák térnél fél hatkor megakadályozták őket a Fidesz élőláncot alkotó szervezői. Tudósítónk szerint csak ezek az önkéntesek választották el a Szabadság térieket a Fidesz békésen elvonuló felvonulóitól, a rendőrök a közeli mellékutcákból figyelték az eseményeket.

Miután a Fidesz tüntetők békésen elvonultak, a Szabadság tériek továbbindultak a Blaha Lujza tér felé. Helyszíni tudósítónk szerint a radikális tüntetők felvették a Fidesz időközben feloszlott tüntetésének néhány fáklyáját, így ezek alatt vonultak a Rákóczi úton. Ekkor még a rendőrök hátulról kísérték a tömeget.

Hat órakor a tömeg megindult a Köztársaság téri szocialista pártszékház irányába még mindig Gyurcsány Ferenc és Gergényi Péter lemondását követelve. Valamilyen rejtélyes oknál fogva azonban a Rákóczi útról nem a Köztársaság tér felé, hanem homlokegyeneset az ellenkező irányba, a Szövetség utcán keresztül az Almássy térre vonult a tömeg. Tudósítónk szerint a lelkiállapotuktól függően ekkor még az sem volt lehetetlen, hogy megostromolják az Almássy téri Szabadidő Központot. Mintegy száz fős csoport azonban a Rákóczi úton maradt tanácstalanul ácsorogva.

Míg a rendőrök hatalmas erőkkel várták a tüntetőket a Köztársaság téren, addig az alig pár száz főre csökkent csoport a Wesselényi utca környéki kis utcákon csalinkázott, majd a körútra kitévedők elindultak az Oktogon irányába. Onnan az Andrássy úton mentek a Deák tér felé, az Erzsébet téren viszont már rendőrsorfal várta a tüntetőket, akik hét órakor már a József Attila úton vonultak végig, majd kikötöttek a Vörösmarty téren ekkor zajló egyik megemlékezésen és nyugodtan beálltak a nézelődők közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában